Keddre és szerdára is jut kupaelődöntő

Kedden és szerdán játsszák le a labdarúgó Békés Megyei Kupa elődöntőit. Az már a 8 közé jutásnál kiderült, hogy a Körösladány, a Szabadkígyós és a Méhkerék után új győztest avatnak a negyedik évben is. Az Orosháza és a Szarvas közösen döntött úgy, hogy már a munka ünnepe előtt letudják a párharcot, a Köröstarcsa–Jamina csata viszont marad az eredeti kiírás szerint.


A dinamikus téli fejlődést produkáló OMTK-ULE – tekintettel a munkanapra – este 19 órától, villanyfénynél fogadja az igazi kupacsapatnak számító Körös-parti alakulatot. A házigazdák szeptemberben a Kunágota búcsúztatásával kezdték meg a sorozatot, idén áprilisban Mezőhegyesen büntetők után, Gádoroson pedig hat gólt elérve léptek túl. A szarvasiak útja sokkal „meredekebb” volt: ősszel Dobozon arattak kétgólos győzelmet, az előző hetekben pedig a Kondorost verték odahaza, majd legutóbb Kovácsházán fordítottak mínusz kettőről. Mivel ez a két gárda azonos bajnoki osztályban szerepel, így döntetlen esetén büntetők döntik el a fináléba jutást.

Nem lehet túlóra a másik párharc végén, hiszen a Köröstarcsa a harmadik vonalban szerepel, szemben az I. osztályú Jaminával. Ha már eddig eljutottak, bizonyára egyik fél sem szeretne a döntő kapujában elbotlani.
A remekül szereplő házigazdák „skalpjai” között négy megye-kettes gárda van. Sorrendben a Gyomaendrődöt, a Dévaványát, a Békéscsabai MÁV-ot és az Okányt búcsúztatták, sikerük esetén először fordulhatna elő, hogy nem megye I. osztályban érdekelt csapat jutna fináléba. Mindezt a Jamina igyekszik majd meggátolni, amely a rendes játékidőben még gólt sem kapott a Békés Megyei Kupában. Magyarbánhegyesen öt gólt rúgva jutott túl még ősszel, a tavaszi menetelést pedig a Vésztő elleni hazai siker indította, két hete pedig Szeghalmon értek el bravúrt, ahol 0–0-s döntetlent követően büntetőkkel léphettek a legjobb négy közé.

B. M.

Az elődöntők
Április 30., kedd, 19.00: Orosházi MTK-ULE 1913–Szarvasi FC, vezeti:
Kocsondi Bálint (Petrovszki Péter, Petrovszki György).
Május 1., szerda, 17.00: Köröstarcsa KSK–Jamina SE, vezeti: Gyuga Zsolt (György Balázs, Tóth Gergely).

Címlapon: A jaminai labdarúgók is klubtörténelmet írhatnak a döntőbejutással. Fotó: Erdős Csaba