Két erőpróbán is megállták a helyüket

A szlovákiai Pöstyén adott otthont hétvégén korosztályos kajak-kenu versenynek, 19 ország sportolói részvételével. Szarvasról Nyerges Attila két tanítványa állt rajthoz, s leginkább a nemzetközi rutinszerzésen volt a hangsúly részükről.

Ennek ellenére az első napon Kós Benedek az ifik egyes ezres számát nyerte meg, Nyerges Áron pedig a serdülőkét. Másnap félkilométeren Benedek lekopírozva előző napi teljesítményét, újból a dobogó legmagasabb fokára állhatott, Áron pedig 6. helyen ért célba.
A pöstyéni viadallal párhuzamosan a Maty-éri pályán amolyan világbajnoki „előválogatót” tartottak, kizárólag a magyar négyes hajók összeállítására kihegyezve. Az érintett szarvasi fiatalok közül Grivalszki Tamás tagja volt az 500 méteres számot megnyerő alkalmi négyesnek, Opavszky Márk pedig az egyesben elért ezüstérmével került fókuszba a szövetségi kapitány által preferált kvartettben. Mindez még nem jelent automatikus világbajnoki részvételt, hiszen a tényleges válogatót ezen a hétvégén rendezik majd Szegeden. Az ottani győztes egységek képviselhetik hazánkat Plovdivban, a második helyezettek pedig az Európa-bajnokságon ölthetnek címeres mezt.

Címlapon: Nyerges Áron a serdülők ezer méteres számának eredményhirdetésén

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.