Kick-box Európa-bajnokság: kilencen a döntőben

Csütörtökön nagyon fontos kérdésre kaphatott választ a szkopjei kadét és junior kick-box Európa-bajnokságon a magyar és a Békés megyei tábor: A tét az volt, kik kerülhetnek be a pénteki és szombati döntőkbe?

A magas tét természetesen a mérkőzések nagy részén is meglátszott, hiszen izgalmas, látványos és békéscsabai szempontból zömében sikeres összecsapásokon biztosították a versenyző a helyüket a fináléban. Sőt, az egyik súlycsoportban a legkisebbek, a point-fighting kadet I. korcsoport lány 28 kilogrammosai esetében biztos a csabai érem, hiszen itt nem kell izgulnia Debreczeni Dezső edzőnek, a döntőbe ugyanis két versenyzője, Petró Lili és Kozmann Mónika került be. Mindketten fölényesen, technikai K.O.-val verték ellenfeleiket. Ugyanígy jutott be Bálint Zoltán is. Szász Kristóf világbajnokhoz méltóan lépte le olasz ellenfelét, s tovább tart az újonc Pántya Réka sikersorozata. Rajtuk kívül a következőknek lehet szurkolni az Európa-bajnoki döntők során: Viczián Vivien, Opauszki Dávid, Laurincz Boglárka – point-fighting szabályrendszerben, és Kovács Barbara kick-lightban. A többi csütörtöki küzdő bronzérmesként végzett, ami szintén kiemelkedő eredmény, ráadásul többen csak kis különbséggel maradtak alul.
Pénteken a döntők kemény mérkőzésnek ígérkeznek, hiszen több ismert ellenféllel nézhetnek a mieink farkasszemet.

A Békés megyeiek csütörtöki mérkőzései a döntőbe jutásért (vastag betűvel a győztesek, illetve továbbjutók). Point-fighting szabályrendszer. Kadét I. korcsoport. 28 kg: Bánki Brendon–Alex Fellender-Evans (angol) 3:6. 47 kg: Szák Tamás–Moris Trbulin (horvát) 9:11. 28 kg: Petró Lili–Andrea Ilieva (bolgár) 10:0. 28 kg: Kozmann Mónika–Amelia Wasilewska (lengyel) 11:1. 32 kg: Viczián Vivien–Bilge Sahin (német) 5:1. 37 kg: Pántya Réka–Amani Rondas (belga) 5:3. +47 kg: Koszecz Boglárka–Adelle Williamson (angol) 3:9. Juniorok. 74 kg: Szász Kristóf–Gregorio Amboldi (olasz) 16:3. 79 kg: Bálint Zoltán–Philip Siegrist (svájci) 15:5. 55 kg. Laurincz Boglárka–Alina Shapronas (orosz) 8:5.
Kick-light szabályrendszer. Kadét II. kcs. 65 kg: Kovács Barbara–Maria Collado Jimenez (spanyol) 3:0. Juniorok. 55 kg: Zsilák Viktória–Lucia Feckova (szlovák) 0:3.
K-1 szabályrendszer. Juniorok.
67 kg: Flack Márk–Amin El-Gharbi (osztrák) 0:3.
A pénteki döntők mérkőzései. Point-fighting szabályrendszer. Kadét I. kcs. 37 kg: Pántya Réka–Johanka Petrikova (cseh). Juniorok. 79 kg: Bálint Zoltán–Conor Mc Glinchey (ír). 89 kg: Opauszki Dávid–Gaetano Russo (olasz). 55 kg: Laurincz Boglárka–Beatrice Zucchelli (olasz).

Címlapképünkön a győztes Laurincz Boglárka kezét emeli magasba a versenybíró

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.