Kínából is várnak veterán asztaliteniszezőket

Békéscsabán, szerdán délután sajtótájékoztatót tartottak az idei dr. Bándi Andor asztalitenisz emlékversenyről, amelyet október 6-án, pénteken és 7-én, szombaton rendeznek meg a városi sportcsarnokban. A viadal egyben veterán magyar nemzetközi bajnokság is. Az idén már huszonnyolcadik alkalommal emlékeznek az egykori kiváló csabai orvosra, és sportemberre, dr. Bándi Andorra.

Szabó Béla, a SMAX Hungary Kft. kreatív igazgatója elmondta, a város vezetése szeretné bővíteni az őszi turisztikai kínálatot Békéscsabán, ezért a kolbászfesztivál előtt a kétnapos sport rendezvényre várják a hazai és külföldi veterán asztaliteniszezőket és családtagjaikat.
– Két év múlva, 2019-ben Budapest rendezi a veterán asztalitenisz Európa-bajnokságot. A tervek szerint ennek lehetne a 2018-as dr. Bándi Andor emlékverseny az egyik kvalifikációs elő versenye. Az idei rendezvényünk a főpróbája lesz a jövő évi kvalifikációs viadalnak. Az idei megmérettetésre a jövő hét elejéig lehet nevezni, információim szerint eddig tizenegy ország, mintegy százhatvan sportolója jelentkezett. Többek között jönnek a viadalra Romániából, Ausztriából, Szerbiából, Szlovákiából, Németországból, Svájcból, Kanadából, Ausztráliából is vendégek, de lesz kínai induló is. A versenyt tíz korcsoportban rendezzük – mondta a tájékoztatón Szabó Béla.
A kétnapos rendezvényen október 6-án, pénteken rendezik a DC-rendszerű csapatversenyeket, majd szombaton 9.30 órától az egyéni és páros versenyekre kerül sor. A csapatverseny kategória győztesei érem, serleg és tárgyjutalom, a második és harmadik helyezettek érem díjazásban, az egyes és páros versenyszámok első három helyezettje érem, oklevél és tárgyjutalom díjazásban részesülnek.

Címlapon: Dragutin Surbek, a 70-80-as évek jugoszláv világsztárja gyakori vendége a csabai veterán seregszemlének

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.