Kisorsolták a Békés Megyei Kupa elődöntőit

Az MLSZ területi igazgatósága irodájában csütörtökön délelőtt nyilvános keretek között tartották meg a labdarúgó Békés Megyei Kupa elődöntőinek sorsolását. A procedúrán a Méhkerék, a Mezőhegyes, a Vésztő, valamint a második vonal Déli csoportjának élén álló Nagyszénás volt érintve.

Előzetesen annyi volt ismert a kisorsolásra váró párharcok kapcsán, hogy a szénásiak alacsonyabb osztályú együttesként hazai pályán fogadhatják a nekik jutó ellenfelet. A megye-egyes csapatok közül pedig a Méhkerék idegenben szerepel majd, tekintettel arra, hogy ők legutóbb a Körösladánnyal szemben odahaza harcolták ki a továbbjutást, míg a ligakonkurensei mindezt vendégként érték el.
Az egyik helyi főiskolás diáklány által elvégzett sorsolás érdekességét az szolgáltatta, hogy ismét összekerült egymással a Nagyszénás és a Mezőhegyes. Ez a két gárda tavaly augusztusban a Magyar Kupa selejtezőjében is egymással csatázott, akkor a határvárosiak bizonyultak jobbnak. A másik ágon a Vésztő fogadja a Méhkeréket, amelynek a programja alaposan „feltorlódhat” az év végére, ha a döntőig menetel, mivel még NB III-as osztályozó is várhat rá. A találkozókat május 23-án, szerdán 17.30 órától játsszák.
A Békés Megyei Kupát harmadszor írta ki az MLSZ területi igazgatósága, az előző két évben a Körösladány és a Szabadkígyós nyert, mindkettő partnere a Kondoros volt. Hír még, hogy a szerdai nagyszénási mérkőzésen kiállított Burai Károlyt (Mezőberény) 4 kupamérkőzéstől tiltotta el a Fegyelmi Bizottság.
Az elődöntők párosítása. Május 23., szerda, 17.30: Nagyszénás SE–Mezőhegyesi SE, Vésztői SE–Méhkeréki SE.

Címlapon: A sorsolás pillanatai

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.