Korán eldőlt a továbbjutás sorsa

Vasárnapi két találkozóján mindössze egyetlen pontot tudott megszerezni a megyei amatőr labdarúgó-válogatott, amely így nem jutott a jövő hétvégi pécsi országos négyes döntőbe. A mieink a délelőtti nyitányon ki-ki meccset vívtak Bács-Kiskunnal, de a vendégek diadalmaskodtak, akik ezzel a csoportelsőséget is megszerezték. A viharsarkiak második találkozója, Csongráddal szemben ennek megfelelően már tét nélkül zajlott le.

Mozgalmas és küzdelmes találkozót láthattak a nézők a behavazott pályán. Csapatunk megpróbált dominálni, de a jó képességű játékosokból álló látogatók igazolták, hogy az előző napi két győzelmüket nem a szerencsének köszönhették. Egy szép akció végén a Gyuláról jól ismert Máruska Vitalij találatával a vezetést is sikerült megszerezniük 25 percnyi játék után, amire a házigazdáknak szünet után sem volt válaszuk.
Bács-Kiskun–Békés 1–0 (1–0)
Vezet
te: Chikán Péter.
Bács-Kiskun: Urlauber – Princz, Sutus-Juhász, Rozsi, Juhász (Varga M.) – Dostyicza (Hegedűs), Nasz, Kohány B., Palásti – Kohány G. (Kitl), Máruska. Edző: Vanó Sándor.
Békés: Vasas – Boros, Ruzsa Sz., Wéber, Komlósi – Kovács Gy. (Dajcs Á.), Kriska, Nagy G. – Vass (Szlovák), Piti, Sztojka. Edző: Bíró Róbert.
Gólszerző: Máruska (25.).

A Csongrád elleni találkozó tovább rövidítettek a játékidőn. Csapatunkban azok jutottak lehetőséghez, akik a korábbi találkozókon kevesebbet játszhattak. A harci kedvvel nem volt gond, a vezetést is megszereztük a félidő felét átlépve. Sokáig nálunk is volt az előny, azonban a hajrában az ellenfél egalizált. Mindez, mint utóbb kiderült n már nem osztott, nem szorzott a két csapat végső helyezésén.
Békés–Csongrád 1–1 (1–0)
Vezeti: Sveda Marcell.
Békés: Kasik – Lugasi, Ruzsa Sz., Dajcs, Komódi – Gazsi, Krajcs, Szlovák – Kovács Gy., Popovics, Vass (Wéber). Edző: Bíró Róbert.
Csongrád: Oroszi – Budai, Csamangó, Baka, Gajdacsi – Nagypál, Csanádi, Mocsári, Szabadi – Hatvani, Varga K. Edző: Major László.
Gólszerző: Lugasi (13.), ill. Gajdacsi (47.).
– A Szolnokról az utolsó pillanatokban hozzánk került rendezvény jól sikerült, a vasárnapi zord időjárás ellenére is. Sajnos hamar eldőlt, hogy Bács-Kiskun megye lép tovább, ami a mai további programra rá is nyomta a bélyegét. Szeretném megköszönni a Méhkeréknek és a Mezőhegyesnek a közreműködését, az ő hozzáállásuknak köszönhetően jó színvonalú válogatottat tudtunk kiállítani. Köszönet a játékosoknak is a példás hozzáállásért, és a pályán nyújtott teljesítményért. Az igazgatóságunk azon lesz, hogy ez a lebonyolítási rendszer megváltozzon, és kedvezőbb körülmények között, nagyobb nyilvánosság mellett még nagyobb presztízst adhassunk a megye válogatottaknak, hiszen a győztes mégiscsak az UEFA régió kupán képviseli Magyarországot – nyilatkozta az eredményhirdetést követően Szpisják Zsolt, az MLSZ területi igazgatója.

További vasárnapi eredmények: Jász-Nagykun-Szolnok–Csongrád 0–3 (0–2), Pest–Bács-Kiskun 2–2 (1–0), Jász-Nagykun-Szolnok–Pest 1–0 (0–0).

A végeredmény: 1. Bács-Kiskun 10 pont (9–5), 2. Békés 5 (6–4), 3. Csongrád 5 (5–3), 4. Jász-Nagykun-Szolnok–Bács-Kiskun 3 (4–11), 5. Pest 3 (3–4).

B. M.

Címlapon: A megyei együttes játékosainak vasárnap be kellett érniük egyetlen gólörömmel. Fotó: Nagy Marcell

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.