Korán kezdett Labos Tibor legénysége

Lassan másfél hete, július 23-a óta edzésben vannak a Békéscsabai Belvárosi DSK férfi kézilabdázói. Labos Tibor edző azzal indokolta a többi NB II-es csapathoz képest viszonylag korai kezdést, hogy a nyaralások és egyéb elfoglaltságok miatt még lehetnek hiányzók, de a hosszabb felkészülési időszak miatt senkinek sem lesz lemaradása a munkában.

A Belvárosi DSK biztosan őrizte meg NB II-es tagságát, a 9 győzelem és 1 döntetlen mellett 12 vereséget szenvedett el, s a 19 pont a 8. helyhez volt elegendő a 12 csapatos pontvadászatban.
Ha még fegyelmezettebbek vagyunk, és jobban odafigyelünk, négy-öt-hat pont is összejöhetett volna még, emiatt kissé bosszús vagyok és sajnálom, a Kiskőrös ellen oda-vissza elvesztett két-két pontot. Rengeteg a vidéken és Budapesten dolgozó, tanuló játékos, ezért nehéz az edzésekre összeverbuválni a csapatot. Mégsem lehetek elégedetlen, mert a biztos bennmaradás volt a reális, amit el is értünk – jegyezte meg Labos Tibor. – Közel egyforma képességű a két csapat, csalódás, hogy mindkét meccset, ha kis különbséggel is, de elveszítettük. Pozitívumként a Békéscsaba DKSE elleni tavaszi sikert emelném ki. Az ellenük szerzett két pont lélektanilag és a bennmaradás szempontjából is fontos volt.
A felkészülés már javában tart a külön edzésterv alapján készülő fővárosban dolgozók nélkül, Lassan másfél hete, július 23-a óta edzésben vannak a Békéscsabai Belvárosi DSK férfi kézilabdázói. Labos Tibor edző azzal indokolta a többi NB II-es csapathoz képest viszonylag korai kezdést, hogy a nyaralások és egyéb elfoglaltságok miatt még lehetnek hiányzók, de a hosszabb felkészülési időszak miatt senkinek sem lesz lemaradása a munkában.
A Belvárosi DSK biztosan őrizte meg NB II-es tagságát, a 9 győzelem és 1 döntetlen mellett 12 vereséget szenvedett el, s a 19 pont a 8. helyhez volt elegendő a 12 csapatos pontvadászatban.
Ha még fegyelmezettebbek vagyunk, és jobban odafigyelünk, négy-öt-hat pont is összejöhetett volna még, emiatt kissé bosszús vagyok és sajnálom, a Kiskőrös ellen oda-vissza elvesztett két-két pontot. Rengeteg a vidéken és Budapesten dolgozó, tanuló játékos, ezért nehéz az edzésekre összeverbuválni a csapatot. Mégsem lehetek elégedetlen, mert a biztos bennmaradás volt a reális, amit el is értünk – jegyezte meg Labos Tibor. – Közel egyforma képességű a két csapat, csalódás, hogy mindkét meccset, ha kis különbséggel is, de elveszítettük. Pozitívumként a Békéscsaba DKSE elleni tavaszi sikert emelném ki. Az ellenük szerzett két pont lélektanilag és a bennmaradás szempontjából is fontos volt.
A felkészülés már javában tart a külön edzésterv alapján készülő fővárosban dolgozók nélkül, de a többiek, az ifjúságiakkal kiegészülve rendszeres látogatói a tréningeknek.
– Tizenkét-tizenöt játékossal zajlik a munka, melynek során egy másfajta játékstílus elsajátításán dolgozunk. Idén szeretnénk a már tavaly is a felnőtt keretben lévő ifjúságiaknak több lehetőséget adni – folytatta a Belvárosi edzője. – Vannak, illetve lesznek változások a keretben. Ifj. Skaliczki László Vácott dolgozik, ő már nem segíthet a csapatunknak. Két érkező várható, akiket még azért nem nevesíteném, mert velük csak szóban egyeztünk meg. Egyikük egy régi-új játékos, a másik a belső posztokon használható kézilabdázó.
A célokat illetően Labos Tibor így nyilatkozott:
– Idén is a biztos bennmaradást céloztuk meg, szeretnénk pár ponttal többet begyűjteni és a nyolcadik helynél előrébb végezni.
A felkészülési mérkőzéseket illetően tudható, hogy augusztus 25-én a romániai Nagyszentmiklóson vendégeskednek, ahol egy három együttest felvonultató tornán lépnek pályára. Összecsapnak majd a hamarosan Békéscsabán edzőtáborozó Testnevelési Egyetem férfi csapatával is. Ezeken kívül még legalább egy mérkőzést játszanának a szeptemberi bajnoki kezdést előtt.

B. P.

Címlapon: Labos Tibor korán munkára fogta játékosait