Kós Benedek ifjúsági Európa-bajnok párosban

Kilenc érmet szereztek a magyarok a belgrádi utánpótlás kajak-kenu Európa-bajnokság első döntős napján. A magyar szövetség szombati tájékoztatása szerint az ifjúsági versenyzők négy arany- és egy ezüstérmet, az U23-asok pedig három második és egy harmadik helyet gyűjtöttek.

Az éremszerzők között volt az egyetlen megyei résztvevő, Kós Benedek, aki a nap folyamán két döntőben is érdekelt volt. A szarvasiak kiválósága junior Európa-bajnoki címet szerzett a K-2 1000 méteres szám fináléjában, a tiszaújvárosi Erős Patrikkal közös hajóban. A magyar egység drámai nagy csatát vívott a fehérorosz párossal, ám végül két századmásodperccel előbb tudta le a távot, míg a harmadik helyen a dán duó végzett. Bő két órával később a négyesek egykilométeres döntőjében is érdekelt volt a két fiatalember, Nikodém Patrik és Karnok Marcell társaságában. Sajnos itt már elmaradt a bravúr: a magyar hajó nyolcadikként ért célba, a győzelmet a csehek szerezték meg.
– Erős rajt után sikerült erős utazóval mennünk, s a második ötszázon robbantottunk egyet, amellyel megleptük az ellenfeleinket. Igyekeztünk csak magunkra figyelni, és szerencsére végig együtt voltunk a hajóban, meg volt az erő bennünk, ennek is köszönhetjük ezt az aranyat – mondta Kós Benedek.
– Az elő- és középfutam alapján körülbelül az ötödik helyre tippeltem magunkat, nagy meglepetés ez a győzelem – tette hozzá Erős Patrik. – A célban éreztem, hogy megvan a győzelem, de csak a parton lehettünk benne biztosak, mert a két század, az csak két század.
– Dobogóra vártam őket, a győzelem azonban hab a tortán. Már csak azért is mert nehezen lendültek bele. Az előfutamuk gyengére sikerült, még a középfutam sem volt az igazi, de a döntőre minden ideálisan összeállt, ami az előzmények ismeretében még nagyobb öröm számomra – ismerte el Nyerges Attila edző, aki a helyszínen szorított tanítványának.

Címlapon: A sikerpáros és a két edző

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.