Közülük kerülnek ki az év labdarúgói, edzői és játékvezetője

A Magyar Labdarúgó Szövetség Békés Megyei Igazgatósága 2013-ban hagyományteremtő szándékkal rendezte meg Békéscsabán azt az országos szinten is egyedülálló Díjátadó Gálát, amelynek keretében nagy nyilvánosság előtt ismerték el a megye amatőr labdarúgásáért sokat tévő labdarúgókat, edzőket, sportvezetőket, játékvezetőket, valamint a sportág mecénásait. A kezdeményezés azóta közkedvelt eseménnyé nőtte ki magát, február 9-én immár ötödször köszöntik az arra méltó személyeket a Csabagyöngye Rendezvényközpontban.

A gála előéletéhez tartozik, hogy december folyamán valamennyi klub elküldhette kiket kíván jelölni a különböző kategóriákba. Több személyt lehetett megnevezni, és sajátjuk mellett más csapat játékosait is a listára tehettek az egyesületek. A benyújtott lapok összesítése során alakult ki a hivatalos hatos jelöltlista. Közülük minden kategóriában az első három kap meghívást a gálára, egy újabb voksolás eredményeként. Azt azonban, hogy ki nyerte a díjat közülük, csak a helyszínen tudják meg az érintettek. Egy szakmai bizottság döntése alapján kerül díjazásra a legjobb megyei női, veterán és fogyatékkal élő labdarúgó.
Sportvezetőkre és a sportot támogató személyekre is érkeztek javaslatok. Közülük idén öt személyt jutalmaz az igazgatóság, minden különösebb sorrend nélkül. Szintén díjazzák az intézményi Bozsik-program aktíváit (az egyesületi programban részt vevőknek idén külön gálát tartott az MLSZ), valamint az év labdarúgó települését.
Ennyi előzmény után lássuk, kik lesznek az idei Díjátadó Gála főszereplői, legalábbis ami a labdarúgókat, edzőket és játékvezetőket illeti. Hangsúlyozzuk, a kategóriák névsor szerint lettek összeállítva, nem pedig a voksolás eredményeként megszerzett helyezési pontok alapján:

Az „Év labdarúgója”
Megye I. osztály:
Somogyi János (Szarvasi FC), Süli András (Kondorosi TE), Szabó Csaba (Méhkeréki SE).
Megye II. osztály: Kardos Imre (Békési FC), Tanner Gergő (Mezőkovácsházi TE), Virág Imre (Békésszentandrás).
Megye III. osztály: Buza Barna (Orosházi MTK-ULE 1913), Knapp András (Mezőberényi LE, Kamuti SK), Vincze Alex (Nagyszénás SE).
Öregfiúk: Cseke Tamás (Szabadkígyós), Laurinyecz Norbert (Békéscsaba), Pusztai Zsolt (Kondoros).
Az „Év edzője”
Megye I. osztály:
Brlázs István Gábor (Békéscsaba 1912 Előre II.), Janis János (Kondorosi TE), Rétes Pál (Szarvasi FC).
Megye II. osztály: Barcsay Attila András (Dobozi SE), Boér Zsolt (Nagyszénás SE), Zsiros György (Újkígyós FC).
Megye III. osztály: Czollner Gábor (Orosházi MTK-ULE 1913), Gál András (Mezőberényi LE), Lantos Zoltán (Kevermes SE).
Az „Év játékvezetője”: Barta Tibor, Pécs Zoltán, Sándor Gergő.

Címlapon: A megye II. osztály legjobb labdarúgóinál sok lesz az átfedés az előző évi gálához. Fotó: Nagy Marcell

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.