Kosárlabda

Régi-új kosaras érkezett Békésre

Még nem teljes, de már alakul a játékoskeret az NB I B Zöld csoportjában induló Békési SZSK férfi kosárlabda-csapatánál. Korábban megírtuk már, hogy a klub megszerezte a Veszprém 21 éves, 198 centiméter magas játékosát, Lógár Bencét, az elmúlt héten pedig újabb fiatal játékos csatlakozott a viharsarki gárdához.

Azonnali visszajutásban gondolkodnak Békésen

A Bonyháddal együtt a Békési SZSK is elköszönt tavasszal az NB I B-s férfi bajnokság Piros csoportjától és a 2019–20-as szezont az osztály Zöld jelű csoportjában kezdheti meg, amely honi viszonylatban a harmadik vonalat jelenti.

Kosaras dzsembori a megyeszékhelyen

Kivételesen jól választották meg a 22. Streetball Fesztivál időpontját a békéscsabai szervezők, hiszen nyári melegben, de égi áldás nélkül zajlott le szombaton a Szent István Téren. Az olimpiai sportággá vált 3 a 3 elleni játékra több mint 60 csapat jelentkezett. A program egy remek hangulatú bemelegítéssel kezdődött, majd jöhettek a kora délutánig tartó palánkcsaták.

A szombat az utcai kosárlabdáé

Egy év után szombaton ismét benépesülnek a küzdőterek a kosárlabda népszerűsítését és tömegesítését szolgáló sorozat, a 10 fordulóból álló Streetball Challenge békéscsabai színhelyén, a Szent István téren. Ezúttal rendhagyó módon nem vasárnap, hanem június 8-án, szombaton 9 órakor veszi kezdetét a megyeszékhely egyik legnépszerűbb és nagy tömegeket megmozgató eseménye.

Apró szépségtapasz a viharvert évre

A békési kosárlabdacsapat 13. helyen zárta az évet a másodosztályú pontvadászatban, és azzal vigasztalódhatott, hogy legalább a bonyhádiakat maga mögött tudhatta. Ősztől ismét szembe kerülnek egymással a felek, de már a harmadik vonalnak tekinthető Zöld csoportban.

Knipl Kft. Bonyhádi KSE–Omnia Pub&Food Békés 88-91 (20-21, 24-24, 17-25, 27-21)

A végén fordított a Békés

Előnyt szerzett a békési kosárlabdacsapat a Piros csoport 13. helyéért megkezdett rájátszás első mérkőzésén, amelyen a Bonyhád volt a vendég. Már tét nélkül játszik a második vonaltól egyaránt búcsúzó két csapat, ennek megfelelően amolyan védekezés nélküli találkozón 210 pontot láthatott az Evangélikus Gimnáziumba kilátogató publikum. Az egyik fél második győzelméig tartó párharc május 16-án, Bonyhádon folytatódik.

Omnia Pub&Food Békés–Knipl Kft. Bonyhádi KSE 106-104 (23-24, 24-30, 26-31, 33-19)

A kötelező kosaras plusz

Bár az Omnia Pub&Food Békés csapata búcsúzott az NB I B-s bajnokság Piros csoportjától, a versenykiírás értelmében egy párharcot még le kell játszania.

Kiestek a békési kosarasok

Ősztől a honi kosárlabdázás harmadik vonalának számító Zöld csoportban folytatják a békési kosarasok, miután 2:1-re elveszítették a rájátszásban utolsó szalmaszálat jelentő Nagykőrös elleni párharcot. Maradt még egy párharcuk a szintén kieső Bonyháddal, de annak már semmi jelentősége nincsen.

Nagykőrösi Sólymok KE–Omnia Pub & Food Békés 91-76 (15-23, 25-16, 22-15, 29-22)

Nehéz helyzetben a békési kosarasok

A nagykőrösi csapat visszavette pályaelőnyét a Békéssel szemben, az NB I B-s férfi kosárlabda-bajnokság 9–14. helyért zajló rájátszásában. A Pest megyei alakulat csütörtökön izgalmas meccsen egyenlített az Evangélikus Sportcsarnokban, ezzel harmadik meccs dönti el, melyik fél maradhat a másodosztályban és melyik kényszerül jövőre a Zöld csoportba, azaz a harmadik vonalba.

Omnia Pub&Food Békés–Nagykőrösi Sólymok KE 80-83 (28-18, 1524, 1619, 21-22)

Fontos lépés a bennmaradás felé

A honi kosárlabdázás második vonalában maradásért kezdte meg csatáját a békési csapat, amely a 9–14. helyért zajló rájátszás legfontosabb párharcának első mérkőzésén elvette Nagykőrös pályaelőnyét. Mivel a csata két nyert mérkőzésig tart és a vesztes kiszáll az osztályból, így Balog Vilmos alakulata még nem nyugodhat meg. A két csapat április 18-án, a békéscsabai Evangélikus Sportcsarnokban találkozik ismét 19 órától.

Nagykőrösi Sólymok KE–Omnia Pub&Food Békés 87-89 (18-21, 22-13, 21-33, 26-22)

Az utolsó szalmaszálat a Nagykőrös jelenti

Súlyos hazai vereséggel zárta az NB I B-s kosárlabda-bajnokság alapszakaszát békési férfi csapat, amely az MTK-val szemben maradt alul 31 ponttal. A legmagasabban jegyzett viharsarki alakulat a Nagykőrös ellen biztosíthatja bennmaradását a második vonalban a rájátszás során.

Omnia Pub&Food Békés–MTK Törökbálint 60-91 (15-18, 17-21, 16-28, 12-24)

Amit felépítettek, a végjátékban lerombolták

Hasonlóan a mezőny második feléhez tartozó Pécsi Vasutas fiataljai otthonában játszotta utolsó előtti alapszakaszbeli bajnoki mérkőzését vasárnap az NB I B-s békési kosárlabdacsapat. A viharsarki alakulat három negyeden át éltette a győzelem reményét, ám a végjátékban úgy járt, mint a 12 kőműves a magas Déva váránál.

PVSK-Kronosz Kiadó–Omnia Pub&Food Békés 92-80 (21-22, 23-28, 27-22, 21-8)

A triplák okozták a békésiek vesztét

Kulcsfontosságú mérkőzést bukott el Nagykőrösön a békési kosárlabdacsapat, amelynek a vesztét a szellős védekezés okozta a közvetlen riválisával szemben. A hazaiak összesen 49! alkalommal emelték kosárra a labdát a szaggatott vonalon kívülről, ebből 18-szor be is hullott az a gyűrűbe!

Nagykőrösi Sólymok KE–Omnia Pub&Food Békés 87-72 (18-22, 14-17, 20-12, 35-21)

A békésieket „felfalták” a Cápák

Nem termett babér a békési kosarasoknak a Nyíregyháza elleni szombati hazai bajnoki mérkőzésen. A szabolcsi Cápák decemberben 101-53-ra győzték le a viharsarki reprezentánst, és ha ennyire nem is volt sima a visszavágó, a vendégek győzelme egy percig sem forgott veszélyben.

Omnia Pub&Food Békés–Nyíregyháza Blue Sharks 75-92 (19-26, 10-23, 22-26, 24-17)

Nem tudták áthidalni Koma Dániel hiányát

Hétközi fordulót bonyolítottak le az NB I B-s férfi kosárlabda-bajnokság Piros csoportjában. Az utolsó előtti helyen tanyázó békésieket a fővárosba szólította a kötelesség, ahol a mezőny első feléhez tartozó, fiatalokból álló Vasas vendégeként szenvedtek 30 pontos különbségű vereséget.

Vasas Akadémia–Omnia Pub&Food Békés 99-69 (26-20, 23-16, 29-11, 21-22)

A Budafok kihasználta a kezdeti lendületét

A honi kosárlabda második vonalában középcsapatnak tekinthető Budafok ellen próbált meg újabb győzelemmel erősíteni alsóházi pozícióján a békési kosárlabdacsapat. A viharsarkiak kifejezetten rosszul kezdték a hazai találkozót, a folytatásban viszont partiban voltak a vendégekkel, de felülmúlni nem sikerült őket.

Omnia Pub&Food Békés–Budafok 85-100 (23-33, 22-22, 19-24, 21-21)

„Életmentő” békési siker

Két hónap után nyert ismét bajnoki mérkőzést a kiesés ellen küzdő békési kosárlabdacsapat. A legmagasabb szinten szereplő viharsarki alakulat a második vonalnak számító Piros csoport alsóházi rangadóját nyerték felettébb magabiztosan.

Omnia Pub&Food Békés–Knipl Kft. Bonyhádi KSE 110-81 (26-20, 32-24, 23-22, 29-15)

Már az elején elúszott a hajó

A honi másodosztályú kosárlabda-bajnokság középcsapatának számító Honvéd otthonában szenvedett felettébb sima vereséget a viharsarki reprezentáns, békési alakulat. A vendégek betegségek és sérülés miatt mindössze 9 játékossal keltek útra.

Budapesti Honvéd SE–Omnia Pub&Food Békés 85-66 (22-7, 23-19, 22-17, 18-23)

Oroszlán-szívű házigazdák

A tabella harmadik helyét elfoglaló Oroszlányban az esélytelenek nyugalmával léphettek pályára pénteken este a békési kosárlabdázók. A honi másodosztályú bajnokság 18. fordulója keretében megrendezett mérkőzésen a viharsarkiak csak az első negyedben tudták tartani a lépést a kiváló erőkből álló házigazdákkal, akik végül plusz 30 pontot vertek rájuk.

Oroszlányi SE Lions–Omnia Pub&Food Békés 97-67 (17-18, 28-16, 26-18, 26-15)

Nem volt hatásos szer a listavezető ellen

Az NB I B-s férfi kosárlabda-bajnokság 17. fordulója keretében a Piros csoport utolsó helyezettje, a Omnia Pub&Food Békés fogadta az éllovas, feljutásra aspiráló még veretlen Veszprém gárdáját. A találkozón nem született meglepetés.

Omnia Pub&Food Békés–HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 81-111 (19-37, 22-24, 18-29, 22-21)

Az utolsó negyedben fordított a MEAFC

Roppant fontos bajnoki csata várt hét közben az Omnia Pub&Food Békés együttesére, amely az NB I B Piros csoportjában a szintén a kiesés ellen hadakozó Miskolc otthonában tette tiszteletét. Az utolsó negyedig a viharsarkiaknak állt a zászló, a mindent eldöntő etapban azonban fordult a kocka.

MEAFC-Miskolc–Omnia Pub&Food Békés 97-88 (19-21, 26-23, 22-30, 30-14)

Prímán játszott a vendégcsapat

Az NB I B-s férfi kosárlabda-bajnokság 15. fordulójában hazai pályán szenvedett súlyos vereséget a békési csapat, amely nem bírta tartani a lépést a Szigetszentmiklósra telepített debreceni együttessel. A látogatók a játék minden elemében jobbnak bizonyultak, valamennyi negyedet megnyerve.

Omnia Pub&Food Békés–BKG Príma SE 69-90 (20-27, 16-19, 13-21, 20-23)

Nem voltak azonos súlycsoportban

Az újév első mérkőzését vívta a fővárosban a Békési SZSK kosárlabdacsapata. Az erőviszonyok alapján egyértelmű hazai siker volt várható, a kérdést igazából az jelentette, hogy a viharsarki alakulat mennyire tudja megnehezíteni az NB I A csoportba visszajutást célul tűző MAFC dolgát.

MAFC–Omnia Pub & Food Békés 119-72 (29-18, 35-19, 34-13, 21-22)

Három megyei iskolába is betört az NBA

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége és az NBA versenysorozatot indít januártól 11-12 éves fiúknak, akik egy-egy NBA-csapat nevét és mezét viselve küzdenek egymással, méghozzá pontosan olyan körülmények között, mint a legnagyobb sztárok.

Vereség balszerencsés végjátékban

Az NB I B-s férfi kosárlabda-bajnokságban az évzáró találkozót játszotta szerda este Törökbálinton a Békési SZSK együttese. Igazi alsóházi rangadót vívott a két tabellaszomszéd, melynek végén a hazaiak örülhettek, pedig csak az utolsó 6-7 percben vezettek, de akkor egyértelműen jobban koncentráltak a feladatra.

MTK Törökbálint–Omnia Pub&Food Békés 85-79 (14-19, 19-18, 23-22, 29-20)

Megszületett a Békés második győzelme

Második győzelmét ünnepelhette vasárnap a békési kosárlabdacsapat. Az NB I B-s bajnokság 12. játéknapján a szintén nehéz helyzetben lévő pécsi fiatalok látogattak Békéscsabára, amelyet kiélezett, szoros csatában múlt felül a házigazda, amely ezzel a pontok tekintetében is utolérte a baranyai gárdát.

Omnia Pub&Food Békés–Pécsi VSK-Kronosz Kiadó 76-70 (23-20, 19-17, 20-22, 14-11)

Nem tudtak felpörögni a békésiek

Hét közben pótolta korábban elhalasztott bajnokiját az NB I B-s férfi kosárlabda-bajnokság Piros csoportjának két résztvevője. Az ősszel makulátlan hazai mérleggel rendelkező Nyíregyháza számára nem jelentett kihívást a hét mérkőzés óta nem nyerő Békés két vállra fektetése. Időnként osztálykülönbség mutatkozott a felek között!

Nyíregyháza Blue Sharks–Omnia Pub&Food Békés 101-53 (20-7, 24-22, 29-14, 28-10)

Elbuktak a kiesési rangadón is

Továbbra sem megy a békési kosárlabdázóknak. A Gladiátorok pénteken az NB I B-s bajnokság Piros csoportjának kiesési rangadóját bukták el Bonyhádon, az addig még győzelemmel sem rendelkező riválissal szemben, így most már csak a tolnai alakulatot előzi meg a tabellán.

Knipl Kft. Bonyhádi KSE–Omnia Pub&Food Békés 82-77 (19-15, 23-12, 16-22, 24-28)

A 3X3-as játékot a békésieknek találták ki

Budapesten, a Tüskecsarnokban rendezték meg hétvégén a 3X3-as felnőtt férfi kosárlabda-bajnokság 4-5. fordulóját. A Békési Gladiátoroknak mindkét körben főszerep jutott. Előbb a Vass Dominik, Hajdú Márton, Koma Dániel alkotta csapat szerezte meg a tornagyőzelmet, majd a második fordulóban egyetlen poszton cserélve is döntőt vívott a trió.

Továbbra is gödörben a békési kosarasok

A Nagykőröstől elszenvedett bajnoki vereség után a Hepp kupában próbált visszatalálni a győzelmeket hozó helyes útra, az NB I B Piros csoportjában játszó Omnia Pub&Food Békés.

Bajai Bácska FKE–Omnia Pub&Food Békés 98-80 (26-27, 24-23, 13-13, 35-17)

Ez a meccs is hiányozhat még a végén

Újabb alsóházi ellenféllel szemben marad üres kézzel a békési kosárlabdacsapat, amely az NB I B-s bajnokság 10. fordulójának hazai rendezésű mérkőzésén a Nagykőrössel nem bírt. A remek első negyed után fokozatosan bizonytalanodott el a házigazda, és végül 10 ponttal nyert a pontosabb és koncentráltabb Pest megyei gárda.

Omnia Pub&Food-Békés–Nagykőrösi Sólymok KE 89-99 (29-17, 23-30, 26-31, 11-21)

Három negyeden keresztül bravúrközelben

Az NB I B-s férfi kosárlabda-bajnokság 8. fordulójában a tavalyi ezüstérmes Vasas Akadémia csapata látogatott a Viharsarokba. A házigazda békési alakulat három negyeden keresztül partiban volt a fővárosiakkal, de az utolsó 10 perc ismét nem az elképzelései szerint alakult, így elmaradt a meglepetés.

Omnia Pub & Food Békés-Vasas Akadémia 76-86 (22-22, 27-25, 17-20, 10-19)

Budafokon sem volt sikerélmény

Idegenben továbbra is győzelem nélkül állnak az NB I B-s Piros csoportban szereplő békési kosarasok. A másodosztályú pontvadászat 6. fordulójának keddi, budafoki mérkőzésén időnként elérhető közelségbe került a siker, végül azonban az újonc hazaiak örülhettek. A Gladiátorok egy győzelemmel és 5 vereséggel a 10. helyen tanyáznak a 14 tagú mezőnyben.

Budafok–Omnia&Pub Food Békés 97-89 (18-18, 24-20, 32-28, 23-23)

Továbbjutás a Hepp Kupában

Sikerrel vette a Hepp Kupa 3. fordulóját az Omnia Pub&Food Békés kosárlabdacsapata, amely a honi harmadik vonalban (NB I B Zöld csoport) szereplő Vásárhelyi Kosársuli otthonában aratott 9 pontos győzelmet. A viharsarkiak számára a meccs záró negyede hozta meg az áttörést.

Vásárhelyi Kosársuli–Omnia Pub&Food Békés 74-83 (22-23, 15-17, 21-17, 16-26)

Nem ízlett a Honvéd védekezése

Az NB I B-s férfi kosárlabda-bajnokság 6. fordulójában hazai pályán szenvedett vereséget a békési csapat, amely két negyeden át helytállt a rekord magyar bajnokkal szemben, de a nagyszünet után már képtelen volt a Honvéd tempóját tartani. A fővárosiak ezzel a sikerrel tapadtak az élmezőnyre, a viharsarkiak helyzete pedig nem javult a mezőny utolsó harmadában.

Partiban az orszlányi oroszlánokkal

Az NB I B-s férfi kosárlabda-bajnokság 5. játéknapján egy újabb bajnokesélyes együttes került a békési együttes útjába. A viharsarkiak hazai pályán nagyszerűen kezdtek, és a nagyszünetig remekül tartották is magukat, szünet után azonban kidomborodott az oroszlányiak nagyobb képzettsége.

Omnia Pub & Food Békés–Oroszlányi SE-Lions 6976 (25-15, 1618, 15-22, 13-21)

Alaposan kikosarazták a békésieket

Az NB I B-s férfi kosárlabda-bajnokság 4. játéknapjának péntek esti mérkőzésén az egyik bajnokaspiránsnak számító Veszprém otthonában lépett pályára a békési együttes. A még veretlen házigazdák érvényesíteni tudták a papírformát, és nagy különbséggel múlták felül a meglehetősen mérsékelten teljesítő viharsarkiakat.

Pannon Egyetem Veszprém-Omnia Pub & Food Békés 127-65 (26-11, 35-13, 34-12, 32-29)

Erőt adható hosszabbításos siker

Hosszabbítást követően szerezte meg első bajnoki sikerét a honi második vonalban szereplő békési férfi kosárlabdacsapat. A legyőzött a záró negyedig vezető MEAFC-Miskolc gárdája volt, amely veretlenül érkezett a Viharsarokba.

Omnia Pub&Food Békés–MEAFC-Miskolc 86-81 (21-23, 16-20, 18-16, 19-15, 12-7)

Koncentráltabb volt az ellenfél

Gyengén lepattanóztak és a külső dobásaik sem igazán ültek a békési kosarasoknak, akik az első őszi házon kívüli bajnokijukat vívták a debreceni székhelyű, de Szigetszentmiklóson játszó BKG Prima SE otthonában. Törvényszerű vereség lett a vége!

BKG-Príma SE–Omnia Pub & Food Békés 90-72 (19-16, 23-23, 22-17, 26-16)

Egy Washingtonnal jobb volt a MAFC

A tavaly még NB I A csoportos MAFC csapatát fogadta az Omnia Pub&Food Békés gárdája az NB I B Piros csoportjának szezonnyitó mérkőzésén. A vendégek már az idén szeretnének visszajutni a legjobbak közé, így kötelező győzelemre készültek a viharsarki mérkőzésen. A Békés a tavalyi évhez képest előrébb végezne, a nyolc közé jutást tűzte ki célként az egyesület vezetése a gárda elé, így mindenki nagy csatára számított a nyitó fordulóban.

Oroszlányi tornagyőzelem a Viharsarok Kupán

Megtartotta bajnoki főpróbát a hétvégén kezdődő NB I B-s Piros csoportos bajnokság előtt az Omnia Pub&Food Békés NB I B-s férfi csapata. A Békéscsabán megrendezett 62. Viharsarok Kupán a házigazda Békés csapata mellett az Oroszlányi SE, az MTK Törökbálint és a szerb első osztályban szereplő Beovuk Beograd 1972 csapata vett részt.

Egyik torna a másik után

A szerbiai Petrográd elleni dupla, illetve az oroszlányi Bányász Kupa után Egerben vívta második felkészülési tornáját hétvégén az Omnia Pub&Food Békés NB I B-s férfi kosárlabdacsapata. A viharsarki alakulat az élvonalban szereplő DEAC U23-as gárdáját és a házigazdákat is legyőzve hazahozhatta a Dobó Kupát.

Streetball 62 csapattal és sok extrával

Valamiért mindig remek érzékkel választják ki a békéscsabai streetball fesztivál, vagy ahogyan hivatalosan nevezik, OTP Junior Adidas Streetball Challenge időpontját, ha csak az időjárási körülményeket nézzük. Verőfényes napsütés, baljós, fekete felhők sehol, a meleget pedig az állandó résztvevők közül mindenki megszokta már.

A békésiek lezárták a végső párharcot

A rájátszás harmadik fázisának utolsó szakaszát szerette volna a szerdai békéscsabai győzelem után Bonyhádon rövidre zárni a Békés, ami sikerült is. Kiváló második negyedet produkálva Koma Dánielék 10 pont feletti sikert arattak, ezzel a 11. hely megszerzéséhez szükséges második győzelmet is begyűjtötték.

Bonyhádi KSE–Calle Pubfood Békés 67-80 (32-27, 6-26, 15-16, 14-11)

Előnyt szerzett a Békés

A 11. helyért a Bonyhád ellen folytatta az NB I B-s bajnoki rájátszást a Calle Pubfood Békés férfi együttese. A hazai első mérkőzésen kiváló második negyedet produkáltak a viharsarkiak, ezzel alapozták meg a magabiztos sikerüket.

Calle Pubfood Békés–Knipl Kft. Bonyhádi KSE 105-77 (23-27, 34-12, 21-18, 27-20)

A Bonyhád ellen zárják a bajnokságot

A budapesti vereség után hazai pályán sem sikerült javítania a Békésnek az NB I B-s rájátszásban. A két győzelemig tartó párharc így az MTK Törökbálint sikerét hozta. A 11. helyért a Bonyhád csapata következik, két győzelemig tart a csata. Az első mérkőzés május 16-án, szerdán lesz Békéscsabán 19.30-as kezdéssel.

Calle Pubfood Békés–MTK Törökbálint 64-70 (18-19, 12-21, 14-11, 20-19)