Lassan félévszázados szentandrási tradíció

A párhuzamosan zajló szegedi felnőtt válogató, valamint az iskolai ballagások sem befolyásolták azt, hogy idén is magas létszámú erőpróbát rendezhessen a Békésszentandrási Hunyadi Mátyás Kajak-kenu és Szabadidő SK. A klub szombaton és vasárnap 47. alkalommal bonyolította le patináns rendezvényét, a Simon Fiala Tibor-emlékversenyt, amelynek népszerűsége töretlen a hazai kajak-kenusok körében.

Jól példázza mindezt, hogy a minden igényt kielégítő Vízitelep környékét 28 egyesület több száz sportolója népesítette be a legkisebbektől a felnőttekig bezárólag.
– A két nap során száznyolc versenyszámot bonyolítunk le, közel kilencszáz nevezéssel – mondta Fabó István ügyvezető elnök. – A zsúfolt nemzetközi és hazai versenynaptár miatt kevés kiadó hely maradt a rendezvényünkre, ezért is van ilyen szokatlanul korán, de mindez szerencsére nincs befolyással a létszámra és a színvonalra.
Ez utóbbi jelzi, hogy a K–1 10 kilométeres nyitó számot nyomban egy maratoni világbajnok nyerte a tolnai Boros Adrián személyében, aki két év után győzött újból Szentandráson. A szakavatott publikum a folytatásban sok izgalmas döntőt szurkolhatott végig a partról, amit az átmeneti záporok sem tudtak elriasztani. Az első nap zárását a mindig látványos, pénzdíjakért kiírt kétszázas számok jelentették, majd félszáz indulóval.
– A nagyszerű környezet és a kiváló hangulat rendre sok egyesületet mozgat meg, idén ráadásul a diákolimpia országos döntője előtti utolsó „simítások” elvégzésére is ideális a versenyünk – tette hozzá Sinka Péter Olivér, a házigazdák klubelnöke. – Számunkra több okból is kiemelt fontossággal bír ez az esemény. Egyfelől a sportolóink itthon adhatnak számot a felkészültségükről, másrészről sok vidéki gyermekkel kedveltetjük meg a települést, nem utolsósorban pedig egyfajta „prezentáció” is számunkra a verseny a támogatóink felé. Szerencsére élünk és virulunk, éppen az előttünk álló napokban gyarapszunk egy új, vízparti hajótárolóval, mellyel tovább korszerűsödik az amúgy is minden igényt kielégítő bázisunk!
A kétnapos verseny fő jellegét a sportág népszerűsítése szolgáltatja Békésszentandráson. Olyan fiatal korosztályok képviselői szállhatnak vízre itt, és mutathatják be felkészültségüket, akik a bajnoki rendszer keretében ezt még nem tehetik meg. A környező egyesületek szép számmal élnek is a lehetőséggel, hogy a legifjabb tehetségeiket „mély vízbe dobják”.
Mindamellett persze a pontverseny is motiváló tényező. Ez utóbbit, úgy mint az előző esztendőben, a KSI-Gyomaendrőd versenyzői nyerték, az UTE és a Tolna előtt.

Győztesek. Felnőtt férfi. K–1 10 km: Boros Adrián (Tolna). K–1 200 m: 1. Sikter Róbert (BHSE). K–2 200 m: Gere Bálint, Boros Adrián (Építők MDKC, Tolna). K–4 200 m: BHSE (Sikter Róbert, Kassai Álmos, Tomori Gergely, Czeglédi Barnabás). K–1 1000 m: Grőger Mátyás (BHSE). K–2 1000 m: Grőger Mátyás, Sikter Róbert. K–1 500 m: Tomori Gergely. K–2 500 m: Grőger Mátyás, Sikter Róbert.
Ifjúsági férfi. K–1 1000 m, U17-U18: Szántó Milán (KSI-Gyomaendrőd). C–1 1000 m. U16-U18: Kovál Martin (Szolnoki Sportcentrum). K–2 1000 m, U17
U18: Steinbach Ferenc, Tomori Gergely (BHSE). C–1 500 m. U16-18: Kovál Martin. K–1 500 m: Szántó Milán. K–2 500 m, U17-U18: Puskás Patrik, Keresztes Tamás (Tolna).
Serdülő fiú. K–2 4000 m, U15-U16: Ezer Dávid, Bali Máté (Tolna). K–1 4000 m, U16: Csépai Barnabás (Békésszentandrás). K–1 4000 m, U15: Sütő Dávid (Csongrád). K–1 1000 m, U16: Csépai Barnabás. K–1 1000 m, U15: Sütő Dávid. K–2 1000 m, U15: Ezer Dávid, Bali Máté. K–2 1000 m, U16: Sulok Bence, Mészáros Miklós (UTE). K–1 500 m, U15: Sütő Dávid. K–1 500 m, U16: Csépai Barnabás. K–2 500 m, U16: Mester Balázs, Folytek Péter (Vétres SE). K–2 500 m, U15: Ezer Dávid, Bali Máté.
Kölyök fiú. K–2 4000 m, U14: Papp Dániel, Varjú Zoltán (Körös Kajak). K–2 4000 m, U13: Balogh Máté, Dunai Rajmund (Démász Szeged). K–1 4000 m, U14: Nagy Raul (Tolna). K–1 4000 m, U13: Pekár Barna (Szarvas). MK–1 4000 m, U13: Berta Bence (KSI-Gyomaendrőd). K–1 1000 m, U14: Nagy Raul. K–2 1000 m, U14: Tomatás Péter, Fülöp Levente (SZTIHE).
Gyermek fiú. MK–2 2000 m, U10-U11: Strausz Balázs, Gyetvai Csongor (KSI-Gyomaendrőd). MK–2 2000 m, U12: Mukus Balázs, Dobronoky Zalán (Démász Szeged). MK–1 2000 m, U12: Bessenyei Domos (Szarvas). MK–1 2000 m, U10: Konyecsni Milán (Körös Kajak). MK–1 2000 m, U11: Skokán Máté (TKKSE).
Szabadidős fiú. MK–1 500 m, I. futam, U12: Kulik Antal (Szarvas). II. futam, U12: Gyáni Balázs (Szarvas). MK–1 500 m, U11, I. futam: Mertz Atila (KSI-Gyomaendrőd). II. futam: Kovács László (KSI-Gyomaendrőd). III. futam: Hajkó János (KSI-Gyomaendrőd). MK–1 500 m, U10, I. futam: Balogh Péter (Merkapt-Mekler ITSE). II. futam: Gyöngyi Vilmos (Békés). MK–1 500 m, U9: Bartók Dániel (SZTIHE).
Masters férfi. K–1 500 m: Kassai Álmos (BHSE). K–2 500 m: Barcsik Gábor, Bencsik Imre (Békésszentandrás).

Felnőtt női. K–1 200 m: Tanka Emese (UTE). K–2 200 m: Balázs Kata, Selmeci Réka (BHSE). K–1 1000 m: Szekeres Tünde (Békésszentandrás). K–2 1000 m: Végh Bianka, Petrovic Maja (SZTIHE, Bomba AVSE). K–1 500 m: Végh Bianka. K–2 500 m: Lövei Kitti, Lövei Fanni (Körös Kajak).
Ifjúsági női. K–1 1000 m, U17-U18: Balázs Kata (BHSE). K–2 1000 m, U17-U18: Balázs Kata, Selmeci Réka (BHSE). K–1 500 m, U17-U18: Tanka Emese (UTE). K–2 500 m: Balázs Kata, Selmeci Réka.
Serdülő leány. K–1 4000 m, U15-U16: Ádám Alexa (Tolna). K–1 1000 m, U16: Ádám Alexa. K–1 1000 m, U15: Rendessy Eszter (UTE). K–2 1000 m, U15: Rendessy Eszter, Ujfalvi Laura (UTE). K–1 500 m, U16: Ádám Alex. K–1 500 m, U15: Rendessy Eszter. K–2 500 m, U15: Rendessy Eszter, Ujfalvi Laura.
Kölyök leány. K–2 4000 m, U13-U14: Tillmann Zsófia, Haiszer Anna Liza (Tolna). MK–1 4000 m, U13: Sági Aliz (KSI-Gyomaendrőd). K–1 4000 m, U13: Sutyinszki Jázmin (Szarvas). K–1 4000 m, U14: Ujfalvi Laura (UTE). K–1 1000 m, U14: Ujfalvi Laura. K–2 1000 m, U14: Fodor Napsugár, Sági Aliz (KSI-Gyomaendrőd).
Gyermek leány. MK–1 2000 m, U12: Wágner Anna (KSI-Gyomaendrőd). MK–2 2000 m, U12: Buri Kata, Halász Réka (Tolna). MK–2 2000 m, U10-U11: Vörös Szonja, Bakos Nóra (Démász Szeged). MK–1 2000 m, U10: Makó Petra (TKKSE). MK–1 2000 m, U11: Bakos Nóra.
Szabadidős leány. MK–1 500 m, U12: Szulovszky Csenge (Merkapt-Mekler ITSE). MK–1 500 m, U11: Kasik Panna (Szarvas). MK–1 500 m, U10: Füzesséry Lujza (Békésszentandrás). MK–1 500 m, U9: Tóth Kinga (KSI-Gyomaendrőd).
A pontverseny végeredménye: 1. KSI SE-Gyomaendrőd 358 pont, 2. UTE 303, 3. Tolna 240, 4. BHSE 234, 5. Vért SE Oroszlány 199, 6. Körös Kajak Gyomaendrőd 193, 7. Békés 186, 10. Szarvas 164, 11. Békésszentandrás 152.

Bakulya Mihály

Címlapon: Szekeres Tünde és Csontos Andrea a hazaiak felnőtt kettőse több számban is elrajtolt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.