Magosi Norbert a második fordulót is behúzta

Magosi Norbert sikerével zárult szombaton az idei nemzetközi egyéni országos salakmotoros bajnokság második fordulója. A miskolci színekben versenyző vaspapucsos a Nagyhalásziban megtartott első versenyen is a legjobbnak bizonyult. A gyulai rendezvényen színvonalas csatákat láthatott a szép számú publikum.

A 12+2 futamos verseny félidejében még két százszázalékos vaspapucsos volt, a későbbi győztes, Magosi Norbert, illetve a debreceni korelnök, az 52 éves Tihanyi Sándor személyében. A folytatásban Magosi megőrizte vezető pozícióját és 12 ponttal elsőként jutott a döntőbe. Az alapszakasz második helyét a nagyhalászi színekben versenyző, fiatal gádorosi Benkő Roland szerezte meg, aki 11 pontot gyűjtött, és szintén bejutott a fináléba. Az elődöntőből Tihanyi Sándor és a másik debreceni Tabaka József került a döntőbe. A hazai pályán versenyző, 8 pontos gyulai Fekete Sándornak mindez nem sikerült.
A finálé első körének második felében Tabaka József hatalmasat bukott, de szerencsére nem sérült meg. A megismételt rajt után Magosi magabiztosan győzött, Tihanyi előtt. Benkő Roland motorja leállt, így ő lett a harmadik, míg Tabaka József a negyedik.

Tabaka József (elöl) negyedik, Tihanyi Sándor második helyen zárta a fordulót. Fotó: Molnár Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.