Máris rangadó vár a csabai csapatra

Az MTK Budapest elleni hazai bajnoki prológ után nyomban rangadó vár a Békéscsabai RSE extraligás női röplabdacsapata, amely pénteken este a címvédő Vasas Óbuda otthonában vendégszerepel. A viharsarki alakulatnak kedvezhet, hogy az első számú riválisnak tekinthető angyalföldiek figyelmét e napokban a Bajnokok Ligája foglalja le.


Kedden a második párharcukat is megnyerték a montenegrói Luka Bar együttesével szemben, és jövő szerdán pedig már a főtáblára jutásért mérkőznek az albán Tirana ellen. Jakub Gluszak csapata a Békéscsabához hasonlóan eddig egy mérkőzést játszott az Extraligában, a jászberényi vendégjátékuk meglepően szoros eredményt hozott, csak döntő szettben tudott nyerni a piros-kék csapat.
Együttesük idén is a bajnokság egyik fő esélyese. Bár távozott soraikból négy idegenlégiós, a brazil feladó, Ana Tiemi és az azeri center, Ayshan Abdulazimova maradt. No, és a széles technikai és taktikai repertoárral felszerelt fiatal tréner, Jakub Gluszak is. Jött hozzájuk Nyíregyházáról a tapasztalt szerb center, Szanja Kalicsanin és a tehetséges feladó, Bleicher Réka, valamint a dán feladóátló Trine Noer Kjelstrup is.

A békéscsabaiak egy nem túl megerőltető mérkőzésen vannak túl, de jó is van ez így, hiszen a gárda szlovén vezetőedzője, Vasja Samec Lipicer a keret minden tagjának bőséges játéklehetőséget tudott adni.
Jó benyomást kelthetett a szurkolóban a horvát nyitásfogadó ütő, Karla Klaric is.
– Csapatunk számára ez egy jó mérkőzés volt, mert mindenki lehetőséget kapott. Három-nullára győztünk, ami szintén fontos volt a rajt szempontjából. Nemcsak győztünk, de jó teljesítményt is nyújtottunk, és ami a legfontosabb, csapatként játszottunk. Szerintem jó munkát végeztünk, azt csináltuk, amit az edzőnk kért tőlünk – tért ki a klub közösségi oldalán az MTK Budapest elleni nyitómérkőzésre Klaric. – A Vasas Óbuda ellen úgy gondolom, nagyon fontos lesz, hogy a harcos énünket vigyük fel a pályára, amin természetesen már a szezon kezdete óta dolgozunk. Persze koncentrálnunk kell a Vasasra is, de az még fontosabb, hogy a saját játékunkra összpontosítsunk, amivel meg tudjuk állítani őket. Különböző edzésekkel és videózással technikailag és taktikailag már fel vagyunk készülve – nyilatkozta a 25 éves horvát válogatott játékos.
A Folyondár utcai sportcsarnokban 19 órakor kezdődő találkozó két játékvezetője Ujházi Mónika és Mezőffy Zsolt Tibor lesz.

B. P.

Címlapon: Karla Klaric a csabai együttesnek a saját játékára kell koncentrálnia az eredményes szereplésérdekében. Fotó: Csukás Zsolt