Márton Anita célja érem és országos csúcs

Éremszerzés és az országos csúcs megdöntése a célja a csütörtökön kezdődő fedettpályás atlétikai világbajnokságon Márton Anitának. Az olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes súlylökő kedden az MTI-nek elmondta, a dobogóra kerülés mellett szeretné megjavítani 19,33 méteres egyéni legjobbját, amely egyben magyar rekord.

– Szinte teljes lesz a mezőny, csak a címvédő amerikai Carter hiányzik. Tizenhatan leszünk, s az új lebonyolítási rend szerint egyből döntőt rendeznek. Három kísérlet után a legjobb nyolc lökhet még kettőt, majd a legjobb négy marad az utolsó sorozatra – nyilatkozott Márton Anita, aki 18,87 méteres idei legjobbjával második a vb nevezési listáján.
A Kopp-Békéscsabai AC versenyzője kiemelte, a világranglista éllovasa, a jamaicai Thomas-Dodd (19,05 m) és a világbajnok kínai Kung Li-csiao mellett a lengyel Guba (18,77 m) lesz a legnagyobb ellenfele az éremért.
A 2016-os portlandi fedett vb-n 19,33 méteres országos csúccsal második atléta hozzátette, a felkészülése megfelelően sikerült, jó formában érzi magát.
– A hétvégi téli dobó ob-n szerettem volna egy kicsit jobb eredményt elérni, de egyik lökésbe sem sikerült beletalálnom. A tegnapi edzésem viszont nagyon jól sikerült, az edzéseredményeim alapján összességében előrébb tartok, mint tavaly ilyenkor – fogalmazott.
Márton Anita az elmúlt években fantasztikus sorozatot produkált: 2014-ben bronzérmet szerzett a zürichi szabadtéri Európa-bajnokságon (19,04 m, országos csúcs), 2015-ben első lett a prágai fedettpályás Eb-n (19,23 m, ocs), s negyedik a pekingi vb-n (19,48 m, ocs). Tavaly előtt ezüstöt nyert a fedett vb-n (19,33 m, ocs) és a szabadtéri Eb-n is, majd a dobogó harmadik fokára állhatott fel a riói olimpián (19,87 m, ocs). Az elmúlt évben újabb fedett Eb-aranyat szerzett, a londoni szabadtéri vb-n pedig ezüstérmet nyert.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.