Másfél évet kapott az eleki „bokszbajnok”

Durva dolgok történtek az elmúlt hétvégén több labdarúgó-pályán is, ennek megfelelően kivételesen szigorú határozatokat is meghozott keddi ülésén az MLSZ Békés Megyei Igazgatóság Fegyelmi Bizottsága (FEB).

A legsúlyosabb eset az eleki U19-es csapat labdarúgója, Puporka Róbert Elemér nevéhez fűződik, aki saját magának tetézte a bajt, miután a spori könyöklésért kiállította. A feldúlt játékos ekkor átszellemült bokszolónak, és ököllel ütötte meg ellenfelét, majd levonulás előtt a játékvezetőt is meglökte. A csokorra való kirívó sportszerűtlenség másfél éves eltiltást vont maga után, így az elekiek legközelebb 2018 őszén üdvözölhetik soraikban újra a támadót. Egy évvel kevesebbel úszta meg a hétvégi „kalandját” a vésztőiek rangidős játékosa, Balázs Zoltán. Az ő esetéről annyit kell tudni, hogy a 89. percben állt be és alig 5 minutával később ki is állította a játékvezető, noha ekkor már tulajdonképpen mindenkinek a zuhanyzóban lett volna a helye. Nála az ellenfél jóval időn túl esett egyenlítő találta löttyintette ki az „ágytálat”, aminek úgy adta tanújelét, hogy a „most már igazán lefújhatod” megjegyzéssel a spori szájába adta a sípot.
A két egyedi eset mellett eltörpülnek az ötmeccses eltiltások. Az atleticós Patka Gergő visszaesőként, a lőkösházi Kacsala Norbert pedig ellenfele inzultálásáért kapott ilyen hosszú eltiltást. A határozatok listája így fest.

Felnőtt
Patkás Gergő (Atletico Békéscsaba) 5, Kacsala Norbert (Lőkösháza) 5, Pap Zsolt (Vésztő) 3, Gilik Attila (Kamut) 3, Lukoviczki János (Atletico Békéscsaba) 2, Sonkoly Lajos (Csabacsűd) 1, Holecska Péter (Gádoros) 1, Varga Gábor (Csorvás) 1 soron következő bajnoki mérkőzéstől eltiltva.
Utánpótlás
Farkas Márkus Nándor (Sarkad) 1, Félix Mihály (Okány) 1 soron következő bajnoki mérkőzéstől eltiltva.
Zahorán Balázs (Békéscsaba 1912 Előre) 2016. november 22-ig, Blezsán Zoltán (Elek) 2016. november 29-ig, Puporka Róbert Elemér 2018. június 30-ig a játéktól eltiltva.
Egyéb
Színes lapok miatt a Gyomaendrőd 5000, a Nagyszénás 4000 forint pénzbüntetést kapott.
A FEB a Kevermes csapatát 1 soron következő hazai bajnoki mérkőzésén sportszövetségi ellenőr fogadására és eljárási költségeinek viselésére kötelezte!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.