Megtorpantak a gyulai tekézők

A korábbi hetekben „gáláztak” a gyulai tekézők, az NB I-es csapatbajnokság hétvégi 10. fordulójában viszont megtorpantak, és ennek hazai vereség lett a vége, az előzetesen verhetőnek tűnő Köfém gárdájával szemben. A fürdővárosi alakulat őszi teljesítményére így sem lehet panasz: egy héttel a „félidei” zárás előtt stabilan tarják helyüket a középmezőnyben.

A szombati szegvári találkozó nem indult rosszul, hiszen az első két pár után egy-egy csapatpontot szerzett a két fél, Czégény Csaba azonban 52 fát hozott ellenfelén, ami megnyugtató lett volna, ha a később következő játékosok is tartani tudják ezt a tempót. Sajnos nem tudták. Ezúttal a kulcsembereknek nem jött ki a lépés, így a végén Pigniczky Pál hiába hajrázott nagyot, szoros sikere csak szépségtapaszt jelentett, a pontszerzéshez nem volt elegendő. Ezzel a vereséggel két pozíciót vesztve, a hatodik helyen állnak a gyulaiak, vagyis kényelmes helyzetből várhatják az idény finisét.

Gyulai SE–Köfém SC 2:6 (2906:2982)
NB I-es csapatbajnoki tekemérkőzés, Szegvár.
Eredmények: Schriffert Roland 473 fa (1/0), Czégény Csaba 520 (3/1), Egyed Ferenc 472 (1/0), Baksa Imre 471 (1/0), Pigniczky Pál 501 (2,5/1), Nyári Krisztofer és Püski Lajos 469 (0), illetve Gelencsér Attila 483 (3/1), Fülöp Tamás 468 (1/0), Kovács Zoltán 542 (3/1), Petrovics Ferenc 481 (3/1), Tóbiás János 507 (1,5/0), Czeilinger Gábor 508 (4/1).
További eredmények: Fővárosi Vízművek–Szanki Olajbányász SE 2:6, Ceglédi VSE–Bátonyterenyei TK 6:2, Bábolnai SE–Gázművek MTE 8:0, Kazincbarcikai VTSE–BKV Előre SC 6:2, Oroszlányi SZE–Vilati Eger SE 7:1.
A bajnokság állása 10 forduló után: 1. BKV Előre SC 18 pont (57:23), 2. Oroszlányi SZE 16 (53:27), 3. Kazincbarcikai TVSE 14 (50,5:29,5), 4. Ceglédi VSE 11 (44:36), 5. Bábolna SE 10 (43:37), 6. Gyulai SE 10 (36:44), 7. Gázművek MTE 9 (27,5:52,5), 8. Köfém SC 8 (36:44), 9. Szanki OBSE 7 (36:44), 10. Fővárosi Vízművek 7 (36:44), 11. Vilati Eger SE 6 (32:48), 10. 12. Bátonyterenyei TK 4 (29:51).

Címlapon: A gyulai együttesnek ezúttal nem jött ki jól a lépés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.