Mindkét Fair Play-csapatunk ott lehet a döntőben

Mindkét viharsarki együttes bejutott az országos fináléba Debrecenben, a Fair Play Cup regionális döntőjéből. A DEAC-pályán megtartott pénteki eseményen – amely a Magyar Labdarúgó Szövetség középiskolai amatőr labdarúgó programját takarja – a fiúknál a BEG (Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium), míg a lányoknál az Erkel Girls csapata képviselte Békés megyét.

Nem is akármilyen eredménnyel, hiszen az 5-5 csapatos mezőnyben a lányok megnyerték a tornát, míg a fiúk az előkelő második helyet szerezték meg. A versenykiírás értelmében mindkét csapat résztvevője lehet a május 27-i, Telkiben megrendezendő országos döntőnek. Nem kis feladat elé néznek a fiatalok, hiszen a fiúk tavaly megnyerték a tornát, de a lányok is csak a büntetőpárbaj során „véreztek el”.

A megyei együttesek eredményei. Fiúk: BEG–VPSZ (Hajdú-Bihar) 0–1, BEG–John Gold Boys (Szabolcs-Szatmár-Bereg) 1–1 (büntetőkkel a BEG nyert), Huligánok (Heves)–BEG 0–3, DGFC (Borsod-Abaúj-Zemplén)–BEG 2–3.
A BEG tagjai: Vadász Levente, Murzsicz Benjámin, Korcsmáros Csaba, Szabó Donát, Tímár Kirill, Horváth Gergő, Séner Dávid, Tóth Gergő, Tóth Kristóf, Tóth Milán, Apáti Bence, Koszecz Máté. Felkészítő-edző: Kesjár Ruben.
Lányok: Irinyi (Hajdú-Bihar)–Erkel 0–3, Erkel–Szikszi (Heves) 1–0, Budai (Szabolcs-Szatmár-Bereg)–Erkel 0–0 (büntetőkkel a Budai nyert), Erkel–Fáy (Borsod-Abaúj-Zemplén) 5–0.
Az Erkel tagjai: Darvasi Dzsenifer, Kovács Noémi, Bada Fanni, Rokszin Réka, Bácsi Doroti, Nagy Izabella, Szerb Kata, Pilán Tímea, Hajdú Tímea, Lipcsei Kinga, Szappanos Zsófia, Csanálosi Anada. Felkészítő-edző: Forrás Imre.

Molnár Diána

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.