Molcsányi Rita szerint nem esélytelenek

Története első Bajnokok Ligája mérkőzését elveszítette ugyan a Linamar-Békéscsabai RSE női röplabda-együttese, azonban a továbbjutásba vetett hitét nem. Így nem is lehet vitás, győzelemért, az aranyszett kiharcolásáért, és a továbbjutásért utazik Csehországba a csapat.

Kedden este megbizonyosodhatott a Viharsarokban mindenki arról, amiről már szóltak az előzetes hírek, a nyolc éve hazájában egyeduralkodó cseh bajnokcsapat rendkívül erős, sok idegenlégióssal, igazi nemzetközi sztárokkal érkezett Békéscsabára és távozott győzelemmel onnan. Az első és a harmadik szoros szettben látható volt, hogy a magyar bajnok és kupagyőztes képes felvenni azt a fordulatszámot, ami egy ilyen szintű csapat ellen szükséges, azonban ez csak rövidebb szakaszokra sikerült, így ellenfelük megérdemelte a sikert.
A nehéz helyzet ellenére nincs világvége hangulat a klubnál, sőt, talán az elveszített találkozó hatására még inkább fellángolt a tűz. A klubmenedzsment száz jegyet szerzett térítésmentesen a szurkolóknak, akik hisznek a csapatban és garantálják majd a jó hangulatot a prostejovi csarnokban. A szakmai stáb és a játékosok pedig fogadkoznak, hogy győzelemért indul a csapat a szombati visszavágóra.
A főszereplők gondolatai. Molcsányi Rita: „A keddi vereség felpaprikázta a társaságot. Hiszünk egymásban, bizonyítani szeretnénk, hogy jó csapat vagyunk, aki bárkivel felveszi a versenyt. Tanultunk az első találkozón vétett hibákból, így az aranyszettért indulunk Csehországba.”
Szpin Renáta: „Végre a saját helyünkön és ritmusunkban tudtunk készülni az elmúlt napokban. Elemeztük az első mérkőzést, tudjuk, miben kell javítanunk. Vissza kell találni a helyes útra és akkor meglepetést okozhatunk.”
Szasa Nedeljkovics: „Szombaton nagy kihívás vár ránk. Az az elvárásom, hogy produkáljunk a maximumon, hozzuk legjobb formánkat a mérkőzésen.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.