Nagy Péter nyerte a magyar rangadót

Egy sor magyar érdekeltsége is volt a keddi versenynapnak a 25 ezer összdíjazású Gyula Open profi teniszversenyen. Szingliben két honfitársunk lépett a 16 közé, párosban pedig a Balla Péter, Madarász Gergely duó vette sikerrel az első kört.

Hazai szempontból Gödry Levente meccse nyitotta a napot, aki három szettben (6/0, 5/7, 6/1) maradt alul a 8. helyen kiemelt osztrák Pascal Brunnerrel szemben. A délelőtti folytatásban Marozsán Fábián lépett pályára, aki két sima játszmában 6/1, 6/2-re verte a szerb Strahinja Rakicsot. A délutáni program igazi presztízsmeccsel kezdődött a két Davis Kupa-játékosunk, Piros Zsombor és Nagy Péter között. A nagy küzdelem elmaradt, mert a jobb napot kifogó Nagy Péter egy könnyebb és egy szorosabb szettben (6/2, 7/5) felülmúlta a 7. helyen rangsorolt Piros Zsombort. Mindkét továbbjutó magyarnak osztrák ellenfele lesz a 8 közé jutásért. A szabadkártyával induló Marozsán a 2. helyen kiemelt Lenny Hampellel, Nagy pedig David Pichlerrel csatázhat. Piros Zsombor mellett az argentin Mariano Kestelboim (5.) is fennakadt ellenfelén, az összes többi kiemelt sikerrel vette a meccsét, így az argentin Patricio Heras (1.), a brazil Oscar Jose Gutierrez (3.) és az amerikai Sekou Bangoura (4.) is tovább színesíti a mezőnyt.

A közönség kedden is színvonalas mérkőzéseket láthatott

Párosban Szintai Dávid a szlovák Tomas Liskával oldalán két szettben maradt alul (4/6, 2/6) a 4. helyen rangsorolt ausztrál ellenfelével szemben. Balla Péter és Madarász Gergely ellenben simán vette az első akadályt (6/3, 7/5) az orosz Denis Klok és az ukrán Olkszij Kolisnyik kettőssel szemben. Balláékra szerdán kora délután az osztrák Hampel, Brunner duó vár.
Ami pedig a további programot illeti, 10 órától Marozsán Fábián meccsel, 15 órától magyar párharc lesz Szintai Dávid és Valkusz Máté között. Nyomban utánuk a Kéki Márk, Marozsán Fáián pár lép pályára a Gödry Levente, Nagy Péter kettős ellen.

B. M.

Címlapon: Piros Zsombor számára idő előtt ért véget a torna. Fotó: Nagy Marcell

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.