„Nagy vad” a gyarmatiak célkeresztjében

Immár négy új játékosa van a téli felkészülést ezen a héten elkezdő Füzesgyarmati SK NB III-as labdarúgócsapatának. Ismeretes, hogy a piros-fehérek a hétfői első edzést követően megkötötték a kölcsönszerződést a Vác 20 éves védőjével, Nagy Sándorral, illetve hozzájuk került Csornáról a 28 esztendős irányító, Kis Szabolcs. A hét zárásaként újabb megállapodásokra került pecsét.

Boros Tibor szakmai koordinátor már az első közös összejövetel végén kinyilvánította, hogy az egységes munka érdekében hamarjában szeretné lezárni a keret átalakítását. Több próbajátékost mustrált, bár közülük a Tiszaújvárosból érkező Nagy Róbert például hamar feladta a lehetőséget, és szülővárosához, Debrecenhez közelebb próbál meg elhelyezkedni.
Nem tettek így a határ túloldaláról érkező Zádori testvérek, akiket Gyuláról már ismerhetnek a megyei focit nyomon követők, ahol a 2013-14-es évad során meg is állták helyüket a harmadik vonalban, azóta pedig a Bihar megyei első osztályban játszottak.
– Bár fizikai téren van némi lemaradásuk, a heti teljesítményükkel sikerült meggyőzniük arról, hogy érdemes szerződést kínálni számukra, és segíteni tudják a csapat előrelépését – újságolta a szakmai vezető, aki nem számol viszont Mitra Szilárd játékával. – A román első osztályban érdekelt Sepsi OSK rutinos szűrőjét magasabb osztályú hazai csapat is csábítja, ráadásul a posztján nem szenvedünk hiányt, így azután letettünk az átigazolásáról.
Egyetlen minőségi támadó szerepel még a gyarmatiak kívánságlistáján, de napirenden van a honvédos ifjú védő, Varga Márkó ügye is. Velük lehetne teljes a keret, és mindkét játékos megszerzésére mutatkozik remény.
– A 32 éves csatár szerződtetése komoly fegyvertény lehetne, a személyének kilétéről azonban csak annyit árulnék el, hogy csúcsévében a Poli Temesvár első ligás csapatának meghatározó alakja volt. Természetesen nagy segítségünkre lehetne a tapasztalatával és góljaival, amennyiben szakítani tud a jelenlegi klubjával – mondta sejtelmesen Boros Tibor, aki szeretne mielőbb pontot tenni a függőben lévő ügyekre, hogy onnan tovább száz százalékban csak a munkára fókuszálhassanak.

B. M.

Címlapon: Pospescu Robert komoly segítséget kaphat a támadósorban, amennyiben a gyarmatiak tervei realizálódnak. Fotó: Nagy Marcell 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.