Napi egyperces Paczuk Ádámmal

Jól kezdődött az idei versenyév a gádorosi származású Paczuk Ádám számára. Az Orosházi Toldi SE 18 esztendős erőemelője első éves junior versenyzőként megnyerte a korosztály 74 kilogrammos súlycsoportja magyar bajnokságát.

Tizenöt kilogramm híján ötmázsás összteljesítménnyel, meggyőző különbséggel nyerted a fővárosi erőpróbát. Esetedben ez jónak számít?
Még nagyon a felkészülés elején vagyok, ami azt jelenti, hogy olyan hetven százalékos intenzitással készültem. Nem ez volt a fő versenyem idén, de arra nagyon jó volt, hogy felmérjem, hol tart a felkészülésem, ráadásul először vagyok junior magyar bajnok, melyre természetesen nagyon büszke vagyok.

– Milyen megmérettetés vár még rád az idei évben?
Vannak kitűzve kisebb-nagyobb versenyek, köztük a felnőtt magyar bajnokság, illetve az év végén szeretnék nemzetközi versenyen is részt venni, de ez az év összességében a beerősödésről fog szólni.

– Pályafutásod során melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?
A tavalyi évben sikerült a malagai Európa-bajnokságon ezüstérmet szereznem, aminek nagyon örültem. A Magyar Erőemelő Szövetség döntése értelmében, a nemzetközi eredményesség alapján én lettem az év sportolója 2016-ban, ami azért is dicsőség, mert én vagyok az első erőemelő itthon, akinek mindez ifjúsági korú versenyzőként sikerült.

Szöveg: Molnár Ágnes/kép: IPF

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.