NB I-es ellenfelet kapott a Szarvasi FC a kupában

A Magyar Labdarúgó Szövetségben (MLSZ) pénteken délelőtt kisorsolták a Magyar Kupa második országos körének párosítását, amely a megyei selejtezőket is beleértve, hivatalosan a sorozat hetedik fordulót jelenti. A legjobb 64 között 3 megyei együttes várta ellenfelét az október 30-31-i játéknapra.

Az NB II-es Békéscsaba 1912 Előre és az NB III-as Füzesgyarmati SK idegenben harcolta ki a továbbjutást, a Szarvasi FC pedig az NB III-as DEAC ellen büntetőrúgásokkal vette sikerrel az első akadályt.
A fővárosi sorsolást ismét Nyilasi Tibor végezte el. Először a kiemelést élvező NB I-es klubokhoz húztak párt, majd a ki nem sorsolt alakulatokat rendezték párba. Nyomban először a Szarvas neve került elő, amelynek a Haladás került az útjába. A Szombathely legutóbb 2016 szeptemberében járt utoljára a Viharsarokban, amikor Füzesgyarmaton szerepelt. A megyei gárdák közül másodikként a Békéscsaba neve került elő az üvegkádból, a lila-fehérek a Komárom-Esztergom megyei I. osztályú Tatabányai SC ellen folytathatják menetelésüket. A füzesgyarmatiaknak is kedvezett a sorsolás, hiszen az NB III-as Nyugati csoport sereghajtóját, a fővárosi THSE-Szabadkikötő együttesét kapta, amelyet saját otthonában fogadhat.
A találkozókon döntetlen esetén hosszabbítás, majd büntetőpontokról elvégzett rúgások döntik el a továbbjutó kilétét.
A Magyar Kupa első fordulójának megyei érdekeltségű párharcai: Szarvasi FC–Szombathelyi Haladás, Tatabányai SC–Békéscsaba 1912 Előre, Füzesgyarmati SK–THSE-Szabadkikötő.

Címlapon: A szarvasi szurkolóknak a tavalyi sorozatban nem adatott meg az, ami idén már a második körben: élvonalbeli csapatot láthatnak az Erzsébet-ligeti sporttelepen. Fotó: Keller Dávid