NB I-es férfi-női kézilabda menetrend

A Magyar Kézilabda-szövetség elkészítette a férfi és a női NB I 2017–2018-as szezonjának menetrendjét. A 26 fordulós bajnokság a férfiaknál és a nőknél is szeptember 10-én kezdődik, ám előbbi idény május hatodikán zárul, míg a hölgyeknél május 23-án, hétközi fordulóval ér véget a pontvadászat. A mérkőzések pontos időbeosztása még nincs meg, és a fordulók napjai is módosulhatnak a nemzetközi kupamérkőzések hatására.

Az élvonalbeli bajnokságok lebonyolítása változatlan: a női NB I-ben a 26 fordulós alapszakaszban dől el a helyezések sorsa, míg a férfi bajnokságban az alapszakaszt követően alakul ki a végeredmény a 3–14. helyért, az alapszakasz első két helyezettje pedig oda-visszavágó alapon bajnoki döntőt játszik.
A férfiaknál az Orosháza az Eger vendégeként kezdi az évet, az első hazai erőpróbára pedig papíron a Veszprém érkezik. A csabai hölgytársaik sorsolása sem tűnik könnyűnek. Skaliczki László együttese Érdre látogat a nyitány, majd a Dunaújvárost fogadja, ezt követően pedig a Ferencváros vendége lesz.

A férfi bajnokság sorsolása:
1. forduló. Szeptember 10. vasárnap:
Cegléd–FTC
Balatonfüred–Budakalász
Komló–Dabas
Szeged–Tatabánya
Veszprém–Csurgó
Eger–Orosháza
Vác–Gyöngyös

2. forduló. Szeptember 17., vasárnap:
Gyöngyös–Eger
Orosháza–Veszprém
Csurgó–Szeged
Tatabánya–Komló
Dabas–Balatonfüred
Budakalász–Cegléd
FTC–Vác

3. forduló. Szeptember 24., vasárnap:
Cegléd–Dabas
Balatonfüred–Tatabánya
Komló–Csurgó
Szeged–Orosháza
Veszprém–Gyöngyös
Eger–Vác
FTC–Budakalász

4. forduló. Október 1., vasárnap:
Eger–FTC
Vác–Veszprém
Gyöngyös–Szeged
Orosháza–Komló
Csurgó–Balatonfüred
Tatabánya–Cegléd
Dabas–Budakalász

5. forduló. Október 8., vasárnap:
Cegléd–Csurgó
Balatonfüred–Orosháza
Komló–Gyöngyös
Szeged–Vác
Veszprém–Eger
Budakalász–Tatabánya
FTC–Dabas

6. forduló. Október 15., vasárnap:
Veszprém–FTC
Eger–Szeged
Vác–Komló
Gyöngyös–Balatonfüred
Orosháza–Cegléd
Csurgó–Budakalász
Tatabánya–Dabas

7. forduló. Október 22., vasárnap:
Cegléd–Gyöngyös
Balatonfüred–Vác
Komló–Eger
Szeged–Veszprém
Dabas–Csurgó
Budakalász–Orosháza
FTC–Tatabánya

8. forduló. November 5. vasárnap:
Szeged–FTC
Veszprém–Komló
Eger–Balatonfüred
Vác–Cegléd
Gyöngyös–Budakalász
Orosháza–Dabas
Csurgó–Tatabánya

9. forduló. November 12., vasárnap:
Cegléd–Eger
Balatonfüred–Veszprém
Komló–Szeged
Tatabánya–Orosháza
Dabas–Gyöngyös
Budakalász–Vác
FTC–Csurgó

10. forduló. November 19., vasárnap:
Komló–FTC
Szeged–Balatonfüred
Veszprém–Cegléd
Eger–Budakalász
Vác–Dabas
Gyöngyös–Tatabánya
Orosháza–Csurgó

11. forduló. November 26., vasárnap:
Cegléd–Szeged
Balatonfüred–Komló
Csurgó–Gyöngyös
Tatabánya–Vác
Dabas–Eger
Budakalász–Veszprém
FTC–Orosháza

12. forduló. December 3., vasárnap:
Balatonfüred–FTC
Komló–Cegléd
Szeged–Budakalász
Veszprém–Dabas
Eger–Tatabánya
Vác–Csurgó
Gyöngyös–Orosháza

13. forduló. December 10., vasárnap:
Cegléd–Balatonfüred
Orosháza–Vác
Csurgó–Eger
Tatabánya–Veszprém
Dabas–Szeged
Budakalász–Komló
FTC–Gyöngyös

14. forduló. December 17., vasárnap:
FTC–Cegléd
Budakalász–Balatonfüred
Dabas–Komló
Tatabánya–Szeged
Csurgó–Veszprém
Orosháza–Eger
Gyöngyös–Vác

15. forduló. December 20., szerda:
Eger–Gyöngyös
Veszprém–Orosháza
Szeged–Csurgó
Komló–Tatabánya
Balatonfüred–Dabas
Cegléd–Budakalász
Vác–FTC

16. forduló. 2018. február 4., vasárnap:
Dabas–Cegléd
Tatabánya–Balatonfüred
Csurgó–Komló
Orosháza–Szeged
Gyöngyös–Veszprém
Vác–Eger
Budakalász–FTC

17. forduló. Február 11., vasárnap:
FTC–Eger
Veszprém–Vác
Szeged–Gyöngyös
Komló–Orosháza
Balatonfüred–Csurgó
Cegléd–Tatabánya
Budakalász–Dabas

18. forduló. Február 18., vasárnap:
Csurgó–Cegléd
Orosháza–Balatonfüred
Gyöngyös–Komló
Vác–Szeged
Eger–Veszprém
Tatabánya–Budakalász
Dabas–FTC

19. forduló. Február 25., vasárnap:
FTC–Veszprém
Szeged–Eger
Komló–Vác
Balatonfüred–Gyöngyös
Cegléd–Orosháza
Budakalász–Csurgó
Dabas–Tatabánya

20. forduló. Március 10., szombat:
Gyöngyös–Cegléd
Vác–Balatonfüred
Eger–Komló
Veszprém–Szeged
Csurgó–Dabas
Orosháza–Budakalász
Tatabánya–FTC

21. forduló. Március 18., vasárnap:
FTC–Szeged
Komló–Veszprém
Balatonfüred–Eger
Cegléd–Vác
Budakalász–Gyöngyös
Dabas–Orosháza
Tatabánya–Csurgó

22. forduló. Március 25., vasárnap:
Eger–Cegléd
Veszprém–Balatonfüred
Szeged–Komló
Orosháza–Tatabánya
Gyöngyös–Dabas
Vác–Budakalász
Csurgó–FTC

23. forduló. Március 28., szerda:
FTC–Komló
Balatonfüred–Szeged
Cegléd–Veszprém
Budakalász–Eger
Dabas–Vác
Tatabánya–Gyöngyös
Csurgó–Orosháza

24. forduló. Április 22., vasárnap:
Szeged–Cegléd
Komló–Balatonfüred
Gyöngyös–Csurgó
Vác–Tatabánya
Eger–Dabas
Veszprém–Budakalász
Orosháza–FTC

25. forduló. Április 29., vasárnap:
FTC–Balatonfüred
Cegléd–Komló
Budakalász–Szeged
Dabas–Veszprém
Tatabánya–Eger
Csurgó–Vác
Orosháza–Gyöngyös

26. forduló. Május 6., vasárnap:
Balatonfüred–Cegléd
Vác–Orosháza
Eger–Csurgó
Veszprém–Tatabánya
Szeged–Dabas
Komló–Budakalász
Gyöngyös–FTC

A női bajnokság sorsolása:
1. forduló. Szeptember 10., vasárnap:
Kecskemét–DVSC
Kisvárda–Vác
FTC–Fehérvár
Dunaújváros–Budaörs
Érd–Békéscsaba
Győri ETO–Vasas
Siófok–MTK

2. forduló. Szeptember 17., vasárnap:
MTK–Győri ETO
Vasas–Érd
Békéscsaba–Dunaújváros
Budaörs–FTC
Fehérvár–Kisvárda
Vác–Kecskemét
DVSC–Siófok

3. forduló. Szeptember 21., csütörtök:
Kecskemét–Fehérvár
Kisvárda–Budaörs
FTC–Békéscsaba
Dunaújváros–Vasas
Érd–MTK
Győri ETO–Siófok
DVSC–Vác

4. forduló. Október 8., vasárnap:
Győri ETO–DVSC
Siófok–Érd
MTK–Dunaújváros
Vasas–FTC
Békéscsaba–Kisvárda
Budaörs–Kecskemét
Fehérvár–Vác

5. forduló. Október 22., vasárnap:
Kecskemét–Békéscsaba
Kisvárda–Vasas
FTC–MTK
Dunaújváros–Siófok
Érd–Győri ETO
Vác–Budaörs
DVSC–Fehérvár

6. forduló. Október 29., vasárnap:
Érd–DVSC
Győri ETO–Dunaújváros
Siófok–FTC
MTK–Kisvárda
Vasas–Kecskemét
Békéscsaba–Vác
Budaörs–Fehérvár

7. forduló. November 5., vasárnap:
Kecskemét–MTK
Kisvárda–Siófok
FTC–Győri ETO
Dunaújváros–Érd
Fehérvár–Békéscsaba
Vác–Vasas
DVSC–Budaörs

8. forduló. November 19., vasárnap:
Dunaújváros–DVSC
Érd–FTC
Győri ETO–Kisvárda
Siófok–Kecskemét
MTK–Vác
Vasas–Fehérvár
Békéscsaba–Budaörs

9. forduló. December 30., szombat:
Kecskemét–Győri ETO
Kisvárda–Érd
FTC–Dunaújváros
Budaörs–Vasas
Fehérvár–MTK
Vác–Siófok
DVSC–Békéscsaba

10. forduló. 2018., január 7., vasárnap:
FTC–DVSC
Dunaújváros–Kisvárda
Érd–Kecskemét
Győri ETO–Vác
Siófok–Fehérvár
MTK–Budaörs
Vasas–Békéscsaba

11. forduló. Január 14., vasárnap:
Kecskemét–Dunaújváros
Kisvárda–FTC
Békéscsaba–MTK
Budaörs–Siófok
Fehérvár–Győri ETO
Vác–Érd
DVSC–Vasas

12. forduló. Január 28., vasárnap:
Kisvárda–DVSC
FTC–Kecskemét
Dunaújváros–Vác
Érd–Fehérvár
Győri ETO–Budaörs
Siófok–Békéscsaba
MTK–Vasas

13. forduló. Február 4., vasárnap:
Kecskemét–Kisvárda
Vasas–Siófok
Békéscsaba–Győri ETO
Budaörs–Érd
Fehérvár–Dunaújváros
Vác–FTC
DVSC–MTK

14. forduló. Február 18., vasárnap:
DVSC–Kecskemét
Vác–Kisvárda
Fehérvár–FTC
Budaörs–Dunaújváros
Békéscsaba–Érd
Vasas–Győri ETO
MTK–Siófok

15. forduló. Február 25., vasárnap:
Győri ETO–MTK
Érd–Vasas
Dunaújváros–Békéscsaba
FTC–Budaörs
Kisvárda–Fehérvár
Kecskemét–Vác
Siófok–DVSC

16. forduló. Március 4., vasárnap:
Fehérvár–Kecskemét
Budaörs–Kisvárda
Békéscsaba–FTC
Vasas–Dunaújváros
MTK–Érd
Siófok–Győri ETO
Vác–DVSC

17. forduló. Március 11., vasárnap:
DVSC–Győri ETO
Érd–Siófok
Dunaújváros–MTK
FTC–Vasas
Kisvárda–Békéscsaba
Kecskemét–Budaörs
Vác–Fehérvár

18. forduló. Március 28., szerda:
Békéscsaba–Kecskemét
Vasas–Kisvárda
MTK–FTC
Siófok–Dunaújváros
Győri ETO–Érd
Budaörs–Vác
Fehérvár–DVSC

19. forduló. Április 8., vasárnap:
DVSC–Érd
Dunaújváros–Győri ETO
FTC–Siófok
Kisvárda–MTK
Kecskemét–Vasas
Vác–Békéscsaba
Fehérvár–Budaörs

20. forduló. Április 15., vasárnap:
MTK–Kecskemét
Siófok–Kisvárda
Győri ETO–FTC
Érd–Dunaújváros
Békéscsaba–Fehérvár
Vasas–Vác
Budaörs–DVSC

21. forduló. Április 21., szombat:
DVSC–Dunaújváros
FTC–Érd
Kisvárda–Győri ETO
Kecskemét–Siófok
Vác–MTK
Fehérvár–Vasas
Budaörs–Békéscsaba

22. forduló. Április 25., szerda:
Győri ETO–Kecskemét
Érd–Kisvárda
Dunaújváros–FTC
Vasas–Budaörs
MTK–Fehérvár
Siófok–Vác
Békéscsaba–DVSC

23. forduló. Április 29., vasárnap:
DVSC–FTC
Kisvárda–Dunaújváros
Kecskemét–Érd
Vác–Győri ETO
Fehérvár–Siófok
Budaörs–MTK
Békéscsaba–Vasas

24. forduló. Május 6., vasárnap:
Dunaújváros–Kecskemét
FTC–Kisvárda
MTK–Békéscsaba
Siófok–Budaörs
Győri ETO–Fehérvár
Érd–Vác
Vasas–DVSC

25. forduló. Május 20., vasárnap:
DVSC–Kisvárda
Kecskemét–FTC
Vác–Dunaújváros
Fehérvár–Érd
Budaörs–Győri ETO
Békéscsaba–Siófok
Vasas–MTK

26. forduló. Május 23., szerda:
Kisvárda–Kecskemét
Siófok–Vasas
Győri ETO–Békéscsaba
Érd–Budaörs
Dunaújváros–Fehérvár
FTC–Vác
MTK–DVSC

Címlapon: Az orosháziak valamikor december elején csapnak össze a Gyöngyössel. Fotó: Tóth Emese

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.