NB II-es edzőkeringő

Azt még nem tudjuk, hogy a Kórház utcában lesz-e edzőcsere a nyáron – a jó szereplés után Boér Gábort több klub is csábítja, de még egy évig az Előréhez köti a szerződése – a lila-fehérek több liga konkurense azonban élénken igyekszik megtalálni azt a trénert, akinek a munkája gyümölcseként eredményesebb évet zárhatnak. Íme a legfrissebb történések.

Távozik a labdarúgó NB II-ből kiesett Szolnoki MÁV-tól a Balogh Pál, Antal Gábor edzőpáros. A két tréner utódja az egykor a Dunaújváros színeiben az élvonalban is szereplő Tóth Tibor lesz. A Tisza-partiak állományában is jelentős változások lesznek, szinte a teljes kerettől elköszön a klubvezetőség. Úgy tudjuk, hogy a nemrég véget ért szezonban 13 góllal házi gólkirályi címet szerző Tóth László már meg is egyezett a Nyíregyházával, míg Kenderes Zoltánt egykori csapata, a Cegléd látná szívesen ismét a soraiban. A Szolnok 42 ponttal a 18. helyen végzett az NB II-ben, így augusztustól csak a harmadosztályban indulhat.
A labdarúgó NB II-ből történő kiesést követően közös megegyezéssel távozott posztjáról Goran Kopunovics, a Szeged 2011-GA vezetőedzője. A klubtól Goran Kopunovics mellett a pro licenccel rendelkező szakmai igazgató, Őze Tibor is távozott. Helyükre Major László térhet vissza a klubhoz, végleges döntés a közeljövőben várható.
Szijjártó István marad a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár vezetőedzője és Sándor György is a klubnál folytatja pályafutását. A szakmai stábjában azonban biztosan lesz változás, hiszen a másodedző, Híres Gábor a Budapest Honvédhoz szerződött, az ő helyére pedig még nem érkezett új tréner. Az egyesülettel kapcsolatos további hír, hogy a következő szezonban is a Fejér megyei klubot erősíti az egykori válogatott középpályás, Sándor György, azonban Oldal Tibor és Molnár Tibor Dorogra távozhat.
Szintén a komáromiakat érintő hír, hogy Toldi Gábor lehet az új vezetőedző. Schindler Szabolcs a szezon végén, szerződése lejártával távozott a dorogiaktól, így a klub most új trénert keres. Toldi Gáborral már megtörtént a megegyezés, így várhatóan az egykor Csákváron dolgozó tréner lesz a csapat új edzője.

Címlapon: Major László a Szeged 2011 hajójának süllyedését állíthatja meg. Fotó: Vásárhely24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.