Négy edzőmeccset is játszik az Orosháza

Ratko Djurkovics, az Orosházi FKSE-Linamar vezetőedzője négy felkészülési találkozót is beillesztett csapata januári programjába. A hosszú bajnoki szünetben háromszor idegenben, míg egy alkalommal hazai pályán lépnek pályára a zöld-sárgák.


A február 2-i, Gyöngyös elleni bajnoki rajt előtt januárban három NB I B-s együttessel és a MOL-Pick Szeged gárdájával is megmérkőznek az orosházi fiúk. A viharsarki együttesből a válogatottjaikkal világ- és Európa-bajnoki kvalifikációs mérkőzéseket vívó szlovákiai Kancel Ottó és a grúz Teimuraz Orjonikidze egyelőre nem áll csapata rendelkezésére, a többiek már január 3-ika óta keményen készülnek a közelgő megmérettetésekre.
Elsőként január 10-én, pénteken 15.30-tól Cegléden lépnek pályára Németh Lászlóék a Keleti csoport mezőnyét vezető helyi NB I B-s együttes ellen, egy héttel később, január 17-én 18.45 órai kezdettel pedig az ugyancsak a másodosztályban szereplő FKSE-Algyő otthonában játszik majd Ratko Djurkovics legénysége.
Január 22-én, szerdán 19 órakor hazai pályán is bemutatkozik az orosházi gárda, a szintén élvonalba vágyó, az NB I B-s tabella második helyét elfoglaló Kecskeméti TE csapata vendégeskedik majd az Eötvös-csarnokban.
A felkészülési mérkőzések sorát január 24-én Makón zárja az OFKSE együttese, ahol igazi kézilabda-ünnepre készülnek a helyi szervezők. Az Erdei János sportcsarnokban 16 órától az NB II-es Makói KC a szintén harmadosztályban szereplő Bajai KSE csapatával mérkőzik meg, majd 18 órától következik az est fénypontja, a MOL-Pick Szeged–Orosházi FKSE-Linamar összecsapás.
A makói találkozók megtekintése ingyenes, de a mérkőzések ideje alatt jótékonysági gyűjtést tartanak a földeáki Pál Anitának, a rehabilitációjához szükséges mozgatógépek megvásárlására, minden kilátogató szurkolót arra kérnek, hogy belépődíj gyanánt belátása szerinti összeggel támogassa a gyűjtést.

Zs. P.

Címlapon: Kancel Ottóra a szlovák válogatottban számítanak az év első heteiben