Négyeseink lemaradtak a dobogóról

Nem jutott érem a megyei érdekeltségű egységeknek, a romániai Pitestiben rendezett Ifjúsági- és U23-as kajak-kenu világbajnokság záró napján. A fél kilométeres távon mindkét magyar férfi négyesben ült viharsarki kajakos.

A szarvasi Kós Benedek mellett Erős Patrik, Obert Ákos és Csokor Erik által alkotott ifjúsági férfi kajaknégyes a negyedik helyet szerezte meg a német, a lengyel és a dán hajó mögött. Egységünk mindvégig a középmezőnyben haladt, s ezen hajrázva sem tudott javítani.
Hasonlóan szerepelt két egykori szarvasi versenyzővel felálló U23-as férfi négyes is az új olimpiai számban. Noé Zsombor, Bogár Gábor, Koleszár Mátyás és Kuli István az ötödik helyen ért célba, a döntőt a spanyolok nyerték meg.
Magyarország a korábbi évek hagyományainak megfelelően ezúttal is az utánpótlás világbajnokság legeredményesebb nemzete lett, miután a válogatott 7 arany-, 8 ezüst- és 3 bronzérmet szerezett Pitestiben.
Elégedett vagyok az eredményekkel, bár jó lett volna a nyolc ezüstéremből néhányat aranyra váltani és sok esetben erre volt reális esélyünk, a tegnapi szelet pedig szívesen elfelejteném, mert az nem nekünk kedvezett. Örülök annak, hogy mindenki becsülettel küzdött és mindent megtett a jó szereplésért. Köszönöm a versenyzők és az edzők munkáját, jó csapatot alkottunk itt Pitestiben – értékelte a világbajnokságot Dónusz Éva, utánpótlás szövetségi kapitány.

Címlapon: Az ifjúsági négyes, Kós Benedekkel (hátul) alig maradt le az éremszerzésről 500 méteren. Fotó: kajakkenusport.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.