Nem fogadták be az Újkígyós nevezését

Sok éves sorozat szakad meg az újkígyósi férfi kézilabdában, jelen állás szerint ugyanis csak a Békés megyei bajnokságban rajtolhat el az egykoron még az NB I B-ben is szerephez jutó KC alakulata. Az eredeti kiírás szerint az NB II utolsó helyezettje a biztos kiesők között szerepelt volna, de a visszalépések, illetve a megyebajnokok távolmaradása miatt mégis maradt egy halovány esélye a sereghajtóként zárt kígyósi legénységnek az osztályban maradásra.

Bacsa István, az Újkígyósi KC elnöke csütörtökön délután kapta a kellemetlen hírt a Magyar Kézilabda Szövetségtől, hogy hiába nyújtották be nevezésüket a 2017–18-as NB II-es szezonra, azt nem fogadják el.
– Bár a Jász-Nagykun-Szolnok megyei bajnok Martfű nem vállalta az indulást, a versenybizottság által felkért második helyezett Karcag állítólag igen – újságolta Bacsa István. – A napokban összehívjuk a csapatot és megvitatjuk a hogyan továbbot. Az NB II-es ificsapatunk ezüstérmes lett a bajnokságban, ők biztos résztvevői a harmadik vonalnak. A fiatalabb, de a felnőtteknél is szerephez jutó játékosaink vélhetően nem, vagy nem mindig tudnak segíteni a más helyszínen, többször is azonos időpontban játszó felnőtt együttesnek, ezért is lenne nagyon fontos, hogy az idősebbek vállalják a játékot. Szeretném, ha lenne felnőtt csapatunk, amely más lehetőség nem lévén, elindulhatna a megyei bajnokságban – fejezte ki reményét a klub elnöke.
A Békés megyei férfi pontvadászatnak egy másik újkígyósi résztvevője is akad, a Felföldi István SE, így ha nem áll be pozitív fejlemény az ügyben, akkor a jövő szezonban a város két csapattal vesz részt a bajnokságban.

G. P.

Címlapon: Molnár Gergő rendre igyekezett maximumot nyújtani, ami a csapatáról nem mindig mondható el. Fotó: Nagy Marcell

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.