Nem termett pont a Vasas ellen

Meglepetésre készült a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia U19-es együttese a harmadik helyezett Vasas otthonában, a II. osztályú utánpótlás bajnokság tavaszi nyitányán. Sokáig érett is a pontszerzés, végül azonban a fővárosiak csak megszerezték a győztes gólt, ezzel érvényre juttatva a papírformát. A fiatalabb korosztályok sem igazán boldogultak a csoport legjobbjai között jegyzett piros-kékekkel. A 17 éveseknek reményei már az első félidő végén szertefoszlottak, az U16-os gárda pedig nem tudott élni azzal, hogy a fővárosiak – a kapusuk kiállítása miatt – majd egy órán keresztül emberhátrányban kényszerültek játszani.


Vasas Kubala Akadémia U19–Békéscsaba LA U19 32 (22)
Gólszerző:
Bíró (17.), Tóth D. (39. – 11-esből, 92.), ill. Varga T. (13. – 11-esből), Máris (14.).
Szekeres Lajos: – Jól kezdtük a mérkőzést, hiszen egy percen belül kétgólos előnyre tettünk szert. Az első félidő második felében a hazaiak domináltak, és hozzánk hasonlóan egy akcióból, valamint egy büntetőből kiegyenlítettek. A második negyvenöt perc kiegyenlített játékot hozott, sajnos a végén egy megingásunkat gólra váltotta az ellenfél, ezzel otthon tartotta a három pontot.

Békéscsaba LA U17–Vasas Kubala Akadémia U17 03 (02)
Gólszerző:
Bartos (3.), Józsa (44.), Buza (55.).
Marik László: – Sajnos nem sikerült pontszerzéssel indítanunk az idényt. A gyorsan bekapott gól után jól játszottunk, helyzeteket is sikerült kidolgoznunk, de ezeket rendre kihagytuk, a félidő utolsó pillanataiban kapott második találat pedig el is döntötte a találkozót. Sajnos szünet után is pontatlanok voltunk az ellenfél kapuja előtt.

Békéscsaba LA U16–Vasas Kubala Akadémia U16 24 (11)
Gólszerző: Palik (35. – 11-esből), Varga Z. (57.), ill. Kangyal (11.), Horváth M. (52., 87.), Mustajbasic (80.). Kiállítva: Molnár Zs. (33., Vasas Kubala Akadémia).
Láza János: Nem tudtuk kihasználni a lehetőségeket, amiket az ellenfelünk felkínált, játékunkra sokszor a pontatlanság és a kapkodás volt a jellemző.

Címlapon: A 19 évesek mérkőzése az utolsó pillanatokig nyitott volt