Nem voltak azonos súlycsoportban

Kormos Mihály, az ötszörös magyar bajnok BRSE női röplabdázóinak szakmai igazgatója semmit nem bízott a véletlenre,  hiszen két-három kulcsembert leszámítva, komplett csapatot küldött pályára a keddi székesfehérvári Magyar Kupa mérkőzésen. Az NB II-es lelkes házigazdáknak ennek megfelelően csak momentumok jutottak, a Békéscsaba biztosan jutott a legjobb 8 közé a sorozatban.

MÁV Előre SC–Swietelsky-Békéscsabai RSE 0:3 (–11, –13, –12)
Magyar Kupa női röplabdamérkőzés, nyolcaddöntő. Székesfehérvár, 150 néző. Vezette: Pőcze, Mocsnik.
MÁV Előre: Berkó L., Szelle, Környei, Orosz, Petri, Kovács. Csere: Berkó V., Nagy A., Sötét. Edző: Fésüs Irén.
Békéscsaba: Tálas, Medics, Mlinar, Perovics, Pekárik, Szedmák. Csere: Szpin (libero), Fábián, Bodovics, Sebestyén. Szakmai igazgató: Kormos Mihály.

Hiába szerezték az NB II-ben vitézkedő hazaiak az első pontot, utána beindult a csabai henger. Fésüs Irén időkérése után kicsit összeszedték magukat a fehérváriak, de a szett így is simán Tálaséké lett. A második játszma már szorosabban indult, de a lelkes hazaiaknak ebben a periódusban sem sikerült megizzasztaniuk a Békéscsabát. A harmadik felvonásban is csak felvillanásokra futotta, így az extraligás viharsarkiak léptek a legjobb nyolc közé.

Címlapon: Nikoleta Perovics ezúttal is stabil pontgyárosnak bizonyult. Fotó: Gémesi Balázs

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.