Nemzetközi szintű munkát végeznek a dragonosok

A 2014-ben alapított szarvasi Körös Dragon SE tagsága harmadik alkalommal gyűlt össze, hogy egy vacsorával közösen ünnepelje és zárja le a mögöttük hagyott mozgalmas és tartalmas esztendőt. Az összejövetelen ott voltak az idén belépő békési és kecskeméti sporttársak is, így azután a Vadászkürt Étteremben aznap rekordot döntött az egy négyzetméterre eső sárkányhajósok száma.

Az est hivatalos részét Nyerges Miklós klubelnök nyitotta meg, aki a munkahelyi elfoglaltság miatt hátráltatott gazdasági vezetőt, Balczó Editet helyettesítve tartott pénzügyi beszámolót, majd a felnőttek felkészülését, illetve idei eredményeit ismertette. A folytatásban Szitó Szabolcs, az utánpótlás csapat vezetője tette meg ugyanezt. A dragonosok legfontosabb versenye a Franciaországban rendezett klub Európa-bajnokság és ifjúsági világbajnokság volt, ahol a premier egységük két ötödik és egy negyedik helyezést ért el, szenior csapatuk pedig két aranyérmet, valamint egy bronzot hozott haza. A klub ezen felül 8 fiatalt, 3 lányt és 5 fiút adott a korosztályos válogatottaknak, akik szintén nem maradtak adósak a kiváló eredményekkel.
A fiatal egyesület tehát nem csak létszámában gyarapodott a mögöttünk hagyott esztendőben, de a szakmai munka minősége is elérte a nemzetközi nívót. Mindez nem jöhetett volna létre sok jó szándékú mecénás, valamint a legfőbb segítők, a Benka- és a Szlovák iskola, illetve az önkormányzat nélkül, melyek a bázist és a felkészülés feltételeit biztosítják. Gondot okoz ugyanakkor, hogy a sportág iránti megnövekedett igény, továbbá a folyamatosan gyarapodó eszközpark miatt a dragonosok mára gyakorlatilag kinőtték a telephelyüket. Igény mutatkozna tágasabb Körös-parti „főhadiszállásra”, mindezt jelezték is az önkormányzatnak, ahol már keresik a kielégítő megoldást.
A vendégek közül elsőként Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke gratulált az elért eredményekhez, példaértékűnek minősítve a három éves klubnál folyó szakmai munkát. A sportvezető ezen felül ismertette a jövő évi kiemelt versenyek, a szegedi klubvilágbajnokság, illetve a németországi nemzetek közötti Európa-bajnokság részvételéhez szükséges feltételeket.
A gratuláció azután kijárt a helyi önkormányzat részéről jelenlévő Giricz Katalin tanácsnoktól, a váci testvérklub elnökétől, Szabó Miklóstól, valamint a helyi kajakosokat képviselő Nyerges Attilától is.
Miközben az óévet búcsúztatták, már az újat tervezik az egyesületnél. Jövőre is megtartják a két helyi rendezvényüket, melyek már konkrét időponttal rendelkeznek. A népszerű medencés sárkányhajó bajnokság február 10-én lesz a Szent Klára Gyógyfürdőben, míg a III. Nebuló Kupát május 4-én bonyolítják le.

B. M.

Címlapon: Volt mit ünnepelni, hiszen szép sikerekben bővelkedett az év 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.