Nyírségi túrán a sárrétiek

A múlt heti kényszerszünet után vasárnap folytathatja bajnoki szereplését a Füzesgyarmati SK NB III-as labdarúgócsapata, amely a bajnokság 20. fordulója keretében Nyírbátorban lép pályára. A találkozót eredetileg szombaton játszották volna, de a nyírségiek pályájuk állapotának remélt javulása miatt kértek további egy nap haladékot.

A zöld-fehérek a tabella 6. helyén állnak, 4 ponttal gyűjtöttek többet, éppen az idei két meccsük hozadékával. Hazai döntetlennel kezdtek a Cigánddal, múlt héten pedig a Putnokot győzték le idegenben. Van tehát viszonyítási alap, hiszen utóbbi csapattal már a sárrétiek is megmérkőztek idén.
– Volt szerencsém megnézni hétvégi ellenfelünk Putnok elleni mérkőzése videóját. A borsodi csapattól a sors most vette vissza azt a pluszt, amelyet éppen ellenünk adott neki két hete. Más kérdés, hogy ezzel mi tapodtat sem vagyunk előrébb. A végeredmény azt mutatja, hogy sokkal komolyabb teljesítményre lesz szükségünk a pontszerzés érdekében, mint a Putnok ellen, a második félidőre alapozva viszont azt mondom, hogy nem feltétlenül kell lemondanunk erről – ecsetelte
– A bátoriak tájékoztatása szerint ismét nagyon nehéz talajjal fogjuk szembetalálni magunk, ami legalább akkora terhet róhat a csapatunkra, mint a hazaiak játéka. A heti edzésmunkának a legpozitívabb része, hogy Fildan kapus teljes értékű munkát végezhetett. Hátrányt jelentett ugyanakkor, hogy volt olyan nap, amikor az időjárás miatt még a műfüves pályán sem tudtunk készülni, a sportcsarnokba kényszerültünk. A heti edzéstervben meghatározott fizikai munkát teljes körűen el tudtuk végezni, aminek a mély talajon lehet szerepe – mondta a hétvégi erőpróba kapcsán Boros Tibor szakmai koordinátor, akinek az őszi párharc kapcsán kellemes emlékei lehetnek a nyírségiekről.
Csapata az első NB III-as győzelmét aratta Nyírbátor ellen, ráadásul az volt az első olyan 90 perc is, ahol végig koncentrált tudott maradni. Erre bizonyára most is nagy szükség lesz, hiszen az ellenfél bár elvesztette első számú góllövőjét, szervezett játékkal képes pótolni a veszteségeit. A gyarmatiak szombaton délután Biharnagybajomban tartanak még egy edzést, azt követően pedig csapatösszetartás lesz, az utazásig a teljes keret együtt tölti az időt, ami mutatja a meccs kiemelt fontosságát.
– A pályán valószínűleg nem a játék kreatív oldala fog kidomborodni, ebből is igyekeztünk felkészülni. Megpróbáljuk majd leegyszerűsíteni és racionalizálni a játékunkat… Sérültünk nincs, egyedül Zádori Imre szerepvállalása kérdéses, aki orvosi utasításra a kemény talaj miatt külön edzett a héten. Pontért, pontokért utazunk, bízom benne, hogy ki-ki meccs lesz, amelyet nem külső tényezők döntenek el! – mondta a várakozások kapcsán Boros Tibor.

B. M.

NB III Keleti csoport, 20. forduló
Március 25., vasárnap, 16.00.

Nyírbátori FCFüzesgyarmati SK

Vezeti: Újhelyi Tamás (Köteles Csaba, Pipicz Norbert).

Címlapon: A gyarmatiaknak legalább olyan odaadással kell játszaniuk vasárnap, mint a Putnok ellen tették szünet után. Fotó: Ács Zsolt Jr.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.