Nyolcadik helyen zárt a veterán válogatott

Kilencedik alkalommal gyűltek össze a 60 éven felüli labdarúgók az Országos Veterán Labdarúgó Fesztivál alkalmából. A 2008-ban indított, Európában egyedülállónak számító veterán versenysorozat tornáit őszi-tavaszi rendszerben, az ország tíz helyszínén rendezték meg az idény során.

A záró fesztiválon a sorozatban résztvevő negyven csapat közül a legjobb 12 mérte össze tudását az FC Dabas pályáján. Több mint kétszáz hatvan éven felüli labdarúgó vívott nagy csatát a fesztivál győztese címért. Tizenkét csapat négy selejtező csoportban mérkőzött meg egymással, az itt kialakult sorrend alapján vívták a helyosztókat, így alakult ki a végső sorrend.
A mezőnyben ott volt a dél-keleti régiót megnyerő Békéscsaba is. Mint az Süle István csapatvezető beszámolójából kiderült, a megyei gárda a Veszprémmel és a Videoton csapatával került azonos csoportba. A Veszprémet 3–2-re győzte le, a később bronzéremig jutó fehérváriakkal szemben viszont 4–2-re alulmaradt, ezért a folytatásban az 5–8. helyért csatázhatott. Itt nem bírt a Zalaegerszeggel, majd a 7. helyért megvívott találkozón a Kecskemét ellen sem termett babér, és végül nyolcadik lett.

Békéscsabai eredmények. Csoportmérkőzések: Békéscsaba–Veszprém 3–2, gólszerző: dr. Bányai Tivadar 2, Karácsony László. Békéscsaba–Videoton 2–4, gól: dr. Bányai Tivadar, Karácsony László. 5–8. helyért: Békéscsaba–Zalaegerszeg 3–5, gól: dr. Bányai Tivadar, Kucsera Mihály, Friderikusz Pál. 7. helyért: Békéscsaba–Kecskemét 2–6, gól: dr. Bányai Tivadar, Ónodi Benjámin.
A torna végeredménye: 1. Debrecen, 2. Pécs, 3. Videoton, 4. Szekszárd, 5. Örkény, 6. Zalaegerszeg, 7. Kecskemét, 8. Békéscsaba.
Különdíjasok. Gólkirály: Nyisztor Sándor (Nyíregyháza). Legjobb mezőnyjátékos: Tiber László (Videoton). Legjobb kapus: Krizsán Zoltán (DASE). Legidősebb játékos: Fister Ferenc (Videoton).

B. M.

Címlapon: A csorvási Evanics István ezúttal is biztos pontja volt a hőségben elfáradó megyei csapatnak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.