Optimista idényvárás a „Belvárban”

A Békéscsabai Belvárosi DSK férfi együttesénél minden évben igaz a tétel, hogy a legnagyobb erősítés, ha együtt marad a csapatuk. A többség maradt, igaz azért akadt távozó, az örökifjú Vörös Árpád Makóra, ifj Skaliczki László Dunakeszire igazolt, Petrovszki Gergő pedig munkahelyi elfoglaltságai miatt intett búcsút a csabaiaknak. 

– Visszatért csapatunkhoz Osgyán Bence és Petrovszki Attila valamint új igazolásunk Fekete László, aki a bajnok Mezőtúr csapatától érkezik. Mindhárom játékostól elsősorban a gólszerzést várjuk, hiszem előző csapataikban ők hárman több mint háromszáz gólt dobtak – tájékoztatott Svanda Zoltán, a DSK elnöke.
További erősítést jelenthet házon belül, hogy az ifjúsági csapatból egyre többen helyet követelnek a felnőtteknél, ahol rendre jó teljesítményt nyújtanak.
– Labos Tibornak a felnőtt és ifjúsági csapatunk edzője a mezőny egyik legerősebb keretével gazdálkodhat. Az elvárásainkat, továbbra is a realitás talaján fogalmazzuk meg, a felnőtt csapatunkat a negyedik–hetedik helyre várjuk, az ifjúságiaknál pedig dobogós pozíció megszerzése a cél. Erős bajnokságnak ígérkezik az idei és várhatóan a színvonalra sem lehet majd panasz. A sorsolás szeszélye folytán az első négy mérkőzésből hármat idegenben játszunk. Az első fordulóban Újkígyósra látogatunk, majd a Pick Szeged érkezik Békéscsabára, utána egy kunszentmártoni és egy túrkevei kiruccanás következik – mondta Svanda Zoltán.
A Belvárosi DSK a hazai mérkőzéseit a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban és a Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnokban rendezi.

Címlapon: Reményeik szerint az átalakult csapat nagyobb fajsúllyal bír majd a tavalyinál

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.