Összeállt a Békés Takarék Kupa menetrendje

Ahogyan arról a csoportbeosztás kapcsán már beszámoltunk, január 6-án a kondorosi sportcsarnok parkettjén csatáznak a megye I. osztályú labdarúgócsapatok. A fociban az új esztendő első viharsarki eseményét jelenti majd az immár harmadik alkalommal kiírt, Békés Takarék Kupáért zajló teremlabdarúgó-torna, melynek elkészült a részletes forgatókönyve.

A program a mezőhegyesiek kéréséhez igazodva lett kialakítva, ennek megfelelően a C-csoport küzdelmei csak déltől kezdődnek el, amikorra gyakorlatilag az A-jelű négyes be is fejezi a körmérkőzéseit. Ismeretes, hogy a csoportbeosztás már a hét közepén elkészült, amelyet Gráfik Krisztián, a névadó ügyvezetője, egyben a Kondorosi TE elnöke, valamint Laurinyecz Norbert, a Hetes Kft. ügyvezetője sorsolt ki. Ami pedig a lebonyolítást illeti, a három tömörülésen belül körmérkőzéssel dőlnek el a helyezések. Csoportonként az első kettőre keresztjáték vár a hármas döntőbe jutáshoz, ahol újból mindenki megmérkőzik mindenkivel. Az egyfélidős mérkőzések 20 perc játékidejűek, a győzelemért 3, a döntetlenért 1-1 pont jár. Azonos pontszám esetén a helyezések eldöntése a gólkülönbség, a több rúgott gól és az egymás elleni eredmény alapján történik.

A csoportbeosztások. A csoport: Szarvasi FC, Körösladány MSK, Nagyszénás SE, Vésztői SE. B csoport: Gyulai TFC, Méhkeréki SE, Békéscsaba 1912 Előre II., Kondorosi TE. C csoport: Jamina SE, Rákóczi Vasas SE, Dévaványai SE, Mezőhegyesi SE.

A program
Csoportmérkőzések:
9.00: Szarvasi FC–Körösladány MSK
9.25: Nagyszénás SE–Vésztői SE
9.50: Gyulai TFC–Méhkeréki SE
10.15: Békéscsaba 1912 Előre II.–Kondorosi TE
10.40: Körösladány MSK–Nagyszénás SE
11.05: Vésztői SE–Szarvasi FC
11.30: Jamina SE–Rákóczi Vasas SE
11.55: Dévaványai SE–Mezőhegyesi SE
12.20: Szarvasi FC–Nagyszénás SE
12.45: Körösladány MSK–Vésztői SE
13.10: Méhkeréki SE–Békéscsaba 1912 Előre II.
13.35: Kondorosi TE–Gyulai TFC
14.00: Rákóczi Vasas SE–Dévaványai SE
14.25: Mezőhegyesi SE–Jamina SE
14.50: Gyulai TFC–Békéscsaba 1912 Előre II.
15.15: Méhkeréki SE–Kondorosi TE
15.40: Jamina SE–Dévaványai SE
16.05: Rákóczi Vasas SE–Mezőhegyesi SE
Keresztjáték a döntőbe jutásért:
16.30: (A/1–B/2) 1. mérkőzés
16.55: (B/1–C/2) 2. mérkőzés
17.20: (C/1–A/2) 3. mérkőzés
Hármas döntő:
17.45: 1.–2. mérkőzés győztese
18.10: 2.–3. mérkőzés győztese
18.35: 3.–1. mérkőzés győztese
19.00: eredményhirdetés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.