Összeállt a megyei labdarúgó-bajnokságok mezőnye

Pénteken délben lejárt a megyei labdarúgócsapatok nevezési határideje a következő évi bajnokságokba. Ezek alapján összeállt a három osztály végleges mezőnye. A nevezésekkel kapcsolatos legfontosabb információkat Szpisják Zsolt, az MLSZ területi igazgatója osztotta meg a Békés Megyei Sport Extrával.

A legfőbb bizonytalanságot az elsőosztályú bajnokság létszáma okozta, hiszen az tudott volt, hogy a második vonalat kétszer tizenkét csapat alkotja majd az új esztendőben – mondta a sportvezető. – Gondot jelentett, hogy a Mezőkovácsháza mellett a Tótkomlós sem nevezett, sajnos még a megye-kettőre sem, a Szabadkígyós pedig átmenetileg szünetelteti a felnőtt együttese versenyeztetését. Hiába jött tehát vissza az NB III-ból három klub, csupán tucatnyi gárda maradt, ami persze a lebonyolítás szempontjából igen előnyös, hiszen ezáltal a kétfordulós alapszakaszt alsó és felsőházi rájátszás követheti, hasonlóan a másodosztályhoz.
Mindez 32 játéknapos pontvadászatot prognosztizál, melyből az idei évre augusztus 12-től szám szerint 17 jut, egészen december első hétvégéjéig. A tavalyi „laposabb” év után újból késhegyre menő versenyre van kilátás, hiszen három-négy bajnoki címre esélyes gárda formálódik, ráadásul két kieső is lesz a végén, melyek helyére a megye-kettő két csoportgyőztese léphet, remélhetőleg az utóbbi éveknél nagyobb bátorsággal és becsvággyal.
Feljutók híján a második vonal mezőnye komplett egészében együtt maradt, hozzájuk került a Mezőkovácsháza, a harmadosztályból pedig a csoportok első három helyezettje, illetve a százalékosan jobban teljesítő negyedik, ami a Kétegyházának kedvezett a Gádorossal szemben ismertette a kibővített megye-kettőt alkotó csapatok listáját Szpisják Zsolt.
Ebben az osztályban a lebonyolítás teljes egészében megegyezik a megye-egyével. Annyi csupán a különbség, hogy csoportonként egy kieső lesz, illetve a tavaszi idény egy héttel később, március 3-án rajtol el, mivel az NB III-as osztályozók ezt a ligát nem érintik, van tehát idő június második hetében befejezni a rájátszást és az évet. Itt egyébként a két csoport földrajzi határvonalát vélhetően a 44-es főút jelenti majd, és a három békéscsabai gárda közül kerülhet egy a dél divízióba.
Több kérdőjelet tartogatott számunkra a harmadosztály, ahol új beszállónak számít a Dévaványa és a Mezőberény második számú csapata, ellenben nem nevezett a Pusztaföldvár. Bizonytalan a jövője a Kétsopronynak, illetve a Kötegyánnak. Előbbi leadta a nevezési dokumentumokat, de így sem biztos, hogy tud majd csapatot kiállítani, a határ menti községből pedig egyelőre szándéknyilatkozatot kaptunk a részvételre. Ha minden kedvezően alakul, akkor tíz-tíz együttes alkothatja a csoportok mezőnyét, ami ideális lenne, a pontos lebonyolításról azonban csak a végleges létszám ismeretében születik döntés ismertette a harmadosztállyal kapcsolatos aktualitásokat az igazgató.
A legalsóbb szinten 10-10 csapat részvétele esetén több menetrend is elképzelhető, de mindnek megvan a hátulütője. Az NB I-hez hasonló háromkörös rendezés nem teremt esélyegyenlőséget, a rájátszásnak pedig az a hátránya, hogy az alsóházban könnyen idő előtt érdektelenné válhat a csatározás. Itt földrajzilag máris jól kivehetők a két csoport kontúrjai.
Ezek után pedig a három megyei osztály csapatainak névsora.
Megye I. osztály: Békéscsaba 1912 Előre II., Békéscsabai Jamina SE, Dévaványai SE, Gyulai Termál FC, Kondorosi TE, Körösladány MSK, Méhkeréki SE, Mezőhegyesi SE, Rákóczi Vasas SE, Szarvasi FC, Szeghalmi FC, Vésztői SE.
Megye II. osztály: Atletico Békéscsaba, Battonyai TK, Békéscsabai MÁV SE, Békési FC, Békésszentandrási HMSE, Bucsa SE, Csabacsűdi GYLSE, Csanádapácai EFC, Csorvási SK, Dobozi SE, Gyomaendrődi FC, Kétegyháza SE, Kevermes SE, Kunágotai TE, Lőkösháza KSK, Mezőberényi FC, Mezőkovácsházi TE, Mezőmegyer SE, Nagyszénás SE, Okány KSK, Orosházi MTK-ULE 1913, Sarkadi KLE, Sarkadkeresztúri SE, Újkígyós FC.
Megye III. osztály. Északi csoport (nem hivatalos beosztás!): Dévaványai SE II., Gerlai SE, Kamuti SK, Kardos-Örménykút KSK, Kétsopronyi RSE, Köröstarcsa KSK, Kötegyáni FC, Mezőberényi LE II., Telekgerendási SC, Zsadány KSE. Déli csoport (nem hivatalos beosztás!): Békéssámsoni SK, Dombegyház NSE, Gádoros SE, Gerendási ISE, Kaszaper FC, Magyarbánhegyesi FC, Magyarbánhegyes TC, Medgyesbodzás-Gábortelepi SE, Tótkomlósi TC, Végegyházi SE.

B. M.

Címlapon: A Vésztő és a Dévaványa ősztől is változatos meccseket vívhat egymással. Fotó: Erdős Csaba

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.