„Pengék” voltak az orosházi kardozók

A Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesület felnőtt férfi kardcsapata vidékbajnoki címet szerzett a Szegeden lebonyolított vívó vidékbajnokságon. A Kovács Balázs, Polónyi Csaba, Németh Dániel, Simon Tamás összetételű négyes sporttörténelmet írt, hiszen a klub első csapat aranyérmét ünnepelhette, ezen felül Kovács Balázs az egyéni küzdelmeket is megnyerte.

Az orosháziak közül Kiss Luca kezdte meg elsőként a szereplését, aki csoportjában folyamatosan javuló teljesítménnyel került a nyolcas táblára, ott azonban 15:8-as vereséget szenvedett, így végül az 5. helyen zárta a bajnokságot.
A férfiak egyéni küzdelmeiben öt orosházi sportember volt érdekelt, és igazából ez a szám róluk szólt, hiszen hárman is bejutottak a legjobb 8 közé, ketten pedig dobogós helyen végeztek. A legjobban Kovács Balázsnak sikerült az ob, aki bár a fővárosban él, de a viharsarki klubot halmozza el eredményeivel. Idén valamennyi ellenfelét legyőzve, harmadik egyéni bajnoki címét ünnepelhette. Klubtársai közül szépen teljesített Polónyi Csaba is, aki 3. helyen zárta a versenyt. Németh Dániel a legjobb 8 között veszített, Simon Tamás és Nagy Nándor számára a legjobb 16 közé jutás jelentette a végállomást.
Csapatban az orosháziak a kiváló egyéni teljesítményeknek köszönhetően kiemeltként kerültek a négy közé, ahol a házigazdákkal „meccseltek” a finálés helyért. Nem volt azonos súlycsoportban a két együttes, a viharsarki pengeforgatók óriási különbséggel léptek túl a szegedieken (45-16), a döntőben pedig csupán három tussal engedélyeztek többet az Esztergomnak!
A vidékbajnokság orosházi helyezettjei. Kard, női egyéni: 5. Kiss Luca. Kard, férfi egyéni: 1. Kovács Balázs, 3. Polónyi Csaba, 7. Németh Dániel, 9. Simon Tamás, 11. Nagy Nándor. Kard, férfi csapat: Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesület (Kovács Balázs, Polónyi Csaba, Németh Dániel, Simon Tamás).

Címlapon: Az aranyérmes orosházi kardcsapat (balról): Kovács Balázs, Polónyi Csaba, Simon Tamás, elöl Németh Dániel. Fotó: Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.