Prágában „tornázik” a BRSE

Péntektől vasárnapig a „MIZUNO Cup 2018” elnevezésű nemzetközi tornán tesztelhet a BRSE ötszörös magyar bajnok röplabdacsapata, amelyet Prágában rendeznek meg. A három nap alatt négy mérkőzést vívnak a lányok, a német VfB Suhl, a cseh Olymp Praha és VK UP Olomouc, valamint a szlovák Strabag Bratislava ellen. Az esemény előtt Kormos Mihály, szakmai igazgató beszélt a csapatokról, a tornáról, valamint arról, hogy milyen felfogásban fog pályára lépni a BRSE.

– Mind a négy ellenfél más ritmusban érkezik majd: a német bajnokság október 24-én kezdődik, a magyar és a cseh bajnokság október első hetében és a szlovákoknál is ez a helyzet. Nagyban segíti ez a torna a felkészülésünket, hiszen Közép-Európa prominens csapataival játszunk – mondta elöljáróban a szakmai vezető.
Ami az ellenfeleket illeti, azok többségét jól ismeri a csabai stáb. Az Olomouc ellen játszotta a BRSE a MEVZA-döntőt, amely tavaly a cseh bajnokság második helyén végzett, de a Közép-európai Ligában újfent ellene kezd majd. A rendező Prága hatodik helyen zárt a cseh Extraligában, jó játékerőt képvisel. Szinte csak hazai játékosok játszanak a két hazai gárdában, ez mutatja a cseh röplabdázás erejét. A Strabagot is jól ismerik a MEVZA-ból, az elmúlt években folyamatosan erősödve, nemzetközi szintű csapattá lépett elő. Tavaly megnyerte a szlovák bajnokságot. Velük baráti a kapcsolat, idén több alkalommal is összecsap a két gárda. A Suhl a német bajnokság közép mezőnyébe tartozott tavaly, játékoskeretét tekintve, inkább a  légiósok dominálnak, többek között amerikai, brazil vagy éppen horvát származású játékosok.

– A prágai tornán arra törekszünk, hogy minden játékosnak megfelelő mennyiségű lehetőséget biztosítsunk. A felkészülésünk egyik legfontosabb állomása lesz ez a három napos rendezvény, de természetesen egy hét múlva hazai pályán is be szeretnénk mutatni az új összeállítású csapatunkat, hiszen voltak változások a keretben. Túl vagyunk a felkészülés felén és komoly munkát végzett el a csapat, fizikálisan nagyon jó állapotban vagyunk. Szépen lassan kezdődik a gyorsítás a csapatnál, egyre több az egyéni képzés, és a hat-hat elleni csapatjáték – fogalmazott Kormos Mihály.

A BRSE mérkőzéseinek időpontjai:
Szeptember 14., péntek, 14.00: BRSE–VfB Suhl
Szeptember 15., szombat, 12.00: Olymp Praha–BRSE
Szeptember 15., szombat, 17.00: BRSE–Strabag Bratislava
Szeptember 18., vasárnap, 10.00: Olomouc–BRSE

Címlapon: Ksenija Ivanovicsék rangos ellenfelekkel szemben tesztelnek három napon át. Fotó: Csukás Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.