Az év legjelentősebb szabadidős programja

A Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsa június 6-án a békéscsabai Tréning Centerben bonyolította le az év legjelentősebb programját, a hagyományos szabadidős klubtalálkozóját. Az esemény népszerűsége töretlen, kisebb-nagyobb létszámmal idén is minden tagszervezet képviseltette magát.

nea_logo

– Minden évben megrendezzük klubtalálkozónkat, mely egyben egy megyei sportnap is. 30-40 sportágban próbálhatják ki magukat a résztvevők, miközben a klubok bográcsban főznek, illetve építjük egymással a kapcsolatokat is. Életünkben ez az év legösszetartóbb eseménye, ami jól jellemzi közösségünk aktivitását, tettrekészségét, a sporttal, mint egészséges mozgással való mindennapos foglalkozását. Ez egy egész napos családi-, közösségi sportnap, ahol szülők-gyerekeikkel, nagyszülők-unokáikkal együtt sportolnak – ismertette a rendezvény érdemi lényegét Domokos András, a megyei szabadidősport szervezet vezetője, aki egyben a program fő szervezője is.
Hozzátette azt is, hogy a közösségeiket, gyermekeiket e nap alkalmával is a sportra, a mozgásra, az egészséges életmódra ösztönzik, hogy minél több időt töltsenek el együtt hasznosan a szabadban. A sportprogramok mellett a gyerekeknek játszóházat is tartottak, fejlesztve ezzel kreativitásukat, kézügyességüket. Ez a nap mindannyiuknak több egy egyszerű sportnapnál. Itt a sportolás közben együtt lehetnek tagszervezeteinkkel, jobban átláthatják, megbeszélhetik egymás munkáját, illetve egyeztethetik, hogy miben tudnak közösen együttműködni, segíteni a másiknak, vagy éppen közös rendezvényeket szervezni. A Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsánál mindannyian – beleértve tagklubok vezetőit is – önkéntesen, díjmentesen végzik munkájukat. Minden rendezvény előkészítését, szervezését, lebonyolítását önkéntes segítőikkel oldják meg.
– A program elérte célját: közösségeink, tagklubjaink közelebb kerültek egymáshoz, új kapcsolatok, új együttműködések születtek és sok tapasztalattal gazdagodott minden résztvevő. A klubtalálkozó ebben az évben is egy jó hangulatú, aktív, közösségi, családi sportnap volt, melyen sok közös élménnyel gazdagodtunk. Fontosnak tartjuk a személyes kapcsolatokat, a családok, baráti körök, közösségek együttlétét, ugyanis a közösen átélt élmények felbecsülhetetlenek – emelte ki Domokos András.
A program a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.

kep2 kep3 kép6 kép8 kép10

Megjelent: 2015. június 14.