Rangadó, amelyben nem volt öröm

Rangadót játszott az első tavaszi hazai mérkőzésén az Orosházi NKC NB I B-s női kézilabdacsapata. Papp László tanítványai csupán az első félidőben tudtak lépést tartani a listavezető egri alakulattal. Szünet után az élvonalba igyekvő hevesiek gyakorlatilag lelépték a visszafogott hazai gárdát.

Orosházi NKC–Eszterházy KFSC Eger 24–40 (15–19)
NB I B-s női kézilabda-mérkőzés. Orosháza, 200 néző. Vezette: Asztalos, Bárkányi.
Orosháza: Makai – Zsilák 1, Zvolenszky 1, Som, Kamuti 2, Takács F. 10 (2), Antal 1. Csere: Brunner (kapus), Hatala 1, Dancsó 2, Vörös 2, Tóth S. 1 (1), Ulmann 3, Szigetvári, Tóth L., Horváth. Edző: Papp László. Az Eger legjobb góldobói: Buzsáki 10, Sári 10 (3), Iván 7.
Kiállítások: 0, ill. 10 perc. Hétméteresek: 5/3, ill. 3/3.

A vasárnap esti rangadón a hatodik ONKC fogadta az első helyen álló egrieket. A 3. percben 2–2 volt az állás, majd a 6. percben 5–4-re vezetett az Eger. A 11. percben 8–5-ös egri vezetésnél Papp László időt kért, ám ez sem használt, hiszen a 14. percben már 11–6-os vendégelőnyt mutatott az eredményjelző. A félidő közepén az orosháziak hetest hibáztak Dancsó révén, így a listavezető tartani tudta 4-5 gólos előnyét. A 27. percben 12–16-os állásnál időt kértek az egriek. A félidei eredményt Iván állította be (15–19).
Szünet után a vendégek lendületesen kezdtek, a hazaiak gyengén védekeztek, így 36. percben már hét góllal vezetett az Eger(15–22), amikor Papp László időt kért. A rutinosabb listavezető jól használta ki a házigazdák hibáit, és a 39. percben már 24–16-os előnyt szerzett, ezzel gyakorlatilag eldöntötte a két pont sorsát. Továbbra is az egriek irányították a játékot, a 43. percben Buzsáki kilencedik góljával kialakult a tíz gólos különbség a két együttes között (17–27). A hajrában tovább nőtt a különbség, az 50. percben már tizenhárom góllal vezetett az Eger (21–34). A listavezető végül tizenhat góllal bizonyult jobbnak az Orosházi NKC csapatánál.
Rangadónak indult, de sima vendég győzelem született, hiszen a minden tekintetben jobb egriek teljesen megérdemelt, kiütéses győzelmet arattak Orosházán, az ezúttal nagyon gyenge teljesítményt nyújtó házigazdák ellen.
Papp László: – Kritikán aluli volt az első félidőben a védekezésünk, amit a másodikban sikerült alulmúlni. Teljesen indiszponáltan, akaratgyengén játszottunk, azt gondoltuk, hogy megvalósíthatjuk az ütközések nélküli kézilabdát, ami rányomta a bélyegét a támadójátékunkra. Én biztos szégyellem magam, remélem a játékosaink is.

További és korábbi eredmények, program, tabella

Címlapon: Tóth Sáráék számára nem úgy alakulat a rangadó,  ahogyan azt előzetesen eltervezték. Fotó: Rosta Tibor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.