Senki sem kapott virgácsot, sőt…

A címben szereplő állítás igaz: senki sem kapott virgácsot, sokkal inkább csokoládét és más édességet a hagyományos Mikulás Kupa úszóversenyen, amely idén Clean Way néven futott, és amelyet az elmúlt hét szombatján rendezett meg a Békéscsabai Előre Úszó Klub az Árpád fürdő sátortetős medencéjében. S amelyre természetesen a Mikulás is kilátogatott szaloncukrot osztogatva a gyerekeknek.

Mivel sátortetős medence körül a parton korlátozott a hely, az eseményt két részben kellett megtartani, ugyanis nagy volt a versenyzési kedv, népes mezőny állt rajthoz. No és természetesen sok szülő, nagyszülő is kíváncsi volt csemetéje teljesítményére, fejlődésére. Ezért délelőtt a 2007-ben születettek és idősebbek léptek rajtkőre egészen a 14 évesekig, míg déltől a 2008 és fiatalabbak.
– Minden korosztálynak 50 méteres távokat rendeztünk az évzáró viadalon, hagyományosan a fogyatékkal élők kezdték a versenyt – tudtuk meg Lázár Olga edzőnktől, aki egyben a viadal versenybírósági elnöke is volt. – Nagyon ügyesen teljesítették a távot a fiatalok, nem is maradt el jutalmuk, a legjobbak érmet és ajándékokat kaptak a jó teljesítményért.
Az idősebb korosztálynak külön összetett pontversenyt is számolt a versenybíróság: a négy úszásnemben az elért időeredményhez egy nemzetközi ponttáblázat alapján pontokat rendeltek, és ennek az összetett értéke adta a végső sorrendet. A legeredményesebb versenyzők Clean Way kupát nyertek, amelyet a verseny támogatója, a Clean Way Kft. vezetője, Petrovszki Krisztián adott át.
A szombati viadal alkalmával egyben kihirdették a Békés megyei úszóbajnokság 2017. évi évjáratonkénti végeredményét is. Az éves megmérettetés az év elejétől kezdve nyolcfordulós volt, ahol pontokat gyűjthettek a fiatalok. A megyebajnoki fordulókban a nyolc évesektől a 13 évesekig, külön a fiúk és külön a leányok számára  volt lehetőség gyarapítani a pontokat az egyes fordulók során. A teljesítendő távokat a korosztályok tudásának megfelelő minden úszásnemből és minden távon megrendezték, a Mikulás Kupa volt az idei utolsó állomás. A sorozat majdnem felölelte a létező összes versenyszámot, a 400 méteres hosszú távval (vegyes és gyorsúszástól) a legrövidebb távig, az 50 méterig minden megrendezésre került.
– Ez nagyon jó, mert minden  úszót, fel lehet mérni minden versenyszámban és úszásnemben – folytatta Lázár Olga. – Sokan az elsőként, vagy legrégebben megtanult mozgást, a mellúszást részesítik előnyben, de ilyenkor kiderülhet az is, hogy sokkal jobban teljesít egy másik úszásnemben. Más esetben ezeken a versenyeken kipróbálják magukat egy új távon és úszásnemben, és lehet, hogy ott is ragadnak. Más estben pedig bizonyíthatnak saját maguknak, hogy képesek nehéz, és új távokat verseny helyzetben is jól teljesíteni.

A Mikulás Kupa győztesei. Fiúk. 50 m gyorsúszás, 2003 és idősebbek: Horváth Balázs (Békéscsaba Előre Úszó Klub) 26,64. 2004: Bányik Barnabás (Tótkomlósi Úszó Egyesület) 29,38. 2005: Kovács Balázs (Békéscsaba) 30,08. 2006: Balázs Krisztián (Békéscsaba) 33,25. 2007: Szász Máté (Békéscsaba) 32,96. 2008: Petróczki Zsombor (Békéscsaba) 32,69. 2009: Varga Zoltán (Gyomaendrődi Delfin) 38,21. 2010-ben születettek és fiatalabbak: Kendrella Bence (Triton Sport Egyesület, Gyula) 47,13.
50 m pillangó, 2003 és idősebbek: Horváth Balázs 28,04. 2004: Bányik Barnabás 31,36. 2005: Kovács Balázs 33,37. 2006: Balázs Krisztián 36,41. 2007: Szász Máté 36,64. 2008: Petróczki Zsombor 34,27. 2008: Matei Bryana (Várfürdő) 41,2. 2009 és fiatalabbak: Petri Borbála (Várfürdő) 46,72.
50 m hátúszás, 2003 és idősebbek: Sipaki Zsombor (Békéscsaba) 31,18, 2004: Bányik Barnabás 33,80. 2005: Kovács Balázs 35,55, 2006: Balázs Krisztián 37,78. 2007: Szalai Áron (Gyulai Várfürdő) 37,33. 2008: Petróczki Zsombor 38,73. 2009:  Varga Zoltán 46,69. 2010: Kendrella Máté (Triton SE) 56,10. 2011 és fiatalabbak: Abrudán Gábor (Várfürdő) 55,11.
50 m mellúszás, 2003 és idősebbek: Horváth Balázs 33,73, 2004: Bányik Barnabás 37,99. 2005: Kovács Balázs 40,90. 2006: Szabó Simon (Békéscsaba) 42,09. 2007: Andrej Bálint (Békéscsaba) 40,96. 2008: Petróczki Zsombor 41,87. 2009: Varga Zoltán 50,30. 2010: Kendrella Máté 52,84. 2011 és fiatalabbak: Nagy Tarnóczi Endre (Szentes Városi ÚK) 1:00,91.
Lányok. 50 m gyorsúszás, 2003 és idősebbek: Ancsin Zsófia (Békéscsaba) 30,85, 2004: Forgó Luca (Békéscsaba) 30,92. 2005: Szász Anna (Békéscsaba) 31,31. 2006: Károlyi Zsófia (Békéscsaba) 33,82. 2007: Bogár Viktória (Orosháza Úszó Egyesület) 33,27. 2008: Furák-Szabovik Tessza (Orosháza) 37,42. 2009: Petri Borbála (Várfürdő) 40,85. 2010 és fiatalabbak: Nagy-Benedek Izabell (Békéscsaba) 47,42.
50 m pillangóúszás, 2003 és idősebbek: Ancsin Zsófia 33,34, 2004: Forgó Luca 32,83. 2005: Szász Anna 32,54. 2006: Károlyi Zsófia 36,83. 2007: Bogár Viktória 37,94. 2008: Matei Bryana (Várfürdő) 41,20. 2009 és fiatalabbak: Petri Borbála 46,72.
50 m hátúszás, 2003 és idősebbek: Provosinszki Noémi (Békéscsaba) 35,62. 2004: Forgó Luca 37,05. 2005: Szász Anna 35,83. 2006: Tóth Bernadett (Várfürdő) 39,39. 2007: Cseresznyés Petra (Várfürdő) 36,88. 2008: Asztalos Antónia (Békéscsaba) 43,98. 2009: Bányai Nóra Lili (Triton SE) 47,57. 2010: Nagy-Benedek Izabell 54,53. 2011 és fiatalabbak: Herczeg Friderika (Tótkomlós) 1:03,86.
50 m mellúszás, 2003 és idősebbek: Ancsin Zsófia 36,36, 2004: Szűts Bojána (Békéscsaba) 38,63. 2005: Szász Anna 41,68. 2006: Károlyi Zsófia 42,80. 2007: Bogár Viktória 42,21. 2008: Rozek Petra (Triton SE) 46,05. 2009: Petri Borbála 53,42. 2010: Szalai Luca (Várfürdő) 57,4. 2011 és fiatalabbak: Herczeg Friderika 1:15,63.
50 m gyorsúszás, fogyatékkal élők számára, fiúk: Váczi Viktor (Dr. Illyés Sándor iskola) 44,8. Leányok: Kovalcsik Dóra (Esély Pedaggus Intézet) 1:03,1.
Váltók. 4×50 m mix gyorsváltó, 2004: Békéscsabai Előre Úszó Klub 2:01,23. 4×50 m mix gyorsváltó, 2006: Békéscsabai Előre Úszó Klub 2:12,27. 4×50 m mix gyorsváltó, 2008: Gyulai Várfürdő 3:09,27.
A pontverseny végeredménye: 1. Békéscsaba Előre Úszó Klub 56119, 2. Gyulai Várfürdő 13085, 3. Orosháza Úszó Egyesület 10947, 4. Triton Sport Egyesület, Gyula 9758, 5. Tótkomlósi Úszó Egyesület 8561, 6. Szentes Városi Úszó Klub 2236, 7. Gyomaendrődi Delfin 1901.

A 2017. évi Békés megyei bajnokság végeredményei. Fiúk. 2004-ben születettek: 1. Bányik Barnabás (Tótkomlósi ÚE, edző: Juhász Tamás) 4019 pont, 2. Dézsi Joel (Triton Sport Egyesület, Gyula) 3797, 3. Szabó János (Békéscsaba Előre Úszó Klub) 3375, 4. Ombodi Nándor (Békéscsaba) 3319, 5. Rácz László (Tótkomlós) 3098, 6. Kiss Lehel (Gyulai Várfürdő) 2428. 2005-ben születettek: 1. Kovács Balázs (Békéscsaba, edző: Lantosné Jámbor Nóra, Valach Dávid) 3534, 2. Antal András (Orosháza ÚE) 3163, 3. Hajduk László (Tótkomlós) 3048, 4. Cseresznyés Zoltán (Várfürdő) 2675, 5. Torda György (Orosháza) 2041, 6. Kurta-Kempf Milán (Várfürdő) 836. 2006-ban születettek: 1. Balázs Krisztián (Békéscsaba, edző: Lázár Olga, Valach Dávid) 3457, 2. Szabó Simon (Békéscsaba) 3259, 3. Farkas Martin (Tótkomlós) 3061, 4. Reisz Dániel (Békéscsaba) 3016, 5. Horváth Szabolcs (Békéscsaba) 3000, 6. Szekeres László (Triton SE) 2614. 2007-ben születettek: 1. Szalai Áron (Várfürdő, edző: Fodor Zoltán, Tóth Szilárd) 3768, 2. Szász Máté (Békéscsaba) 3405, 3. Nacsa Domán (Triton SE) 3141, 4. Andrej Bálint (Békéscsaba) 3084, 5. Dér Máté (Békéscsaba) 3037, 6. Kiss Zoltán (Triton SE) 2950. 2008-ban születettek: 1. Petróczki Zsombor (Békéscsaba, edző: Hajdúné Tóth Gabriella, Lázár Olga) 3628, 2. Reisz Nándor (Békéscsaba) 3132, 3. Nagy-Benedek Olivér (Békéscsaba) 2673, 4. Tompa Zsombor (Tótkomlós) 1641, 5. Molnár Zsombor (Triton SE) 1117, 6. Tóth Bence Tamás (Békéscsaba) 900. 2009-ben és később születettek: 1. Varga Zoltán (Gyomaendrődi Delfin, edző: Irimiás Róbert) 1177, 2. Kis Norbert (Triton SE) 1096, 3. Kendrella Bence (Triton SE) 977, 4. Szabó Milán (Békéscsaba) 845, 5. Czira Zalán Örs (Triton SE) 747, 6. Kendrella Máté (Triton SE) 701.
Lányok. 2004-ben születettek: 1. Szűts Bojána (Békéscsaba, edző: Lantosné Jámbor Nóra, Szarvas János) 4598, 2. Bondár Lilla (Triton SE) 4477, 3. Forgó Luca (Békéscsaba) 4212, 4. Balog Lora (Békéscsaba) 2795, 5. Ragályi Zsuzsanna (Várfürdő) 1283, 6. Asztalos Annamária (Orosháza) 992. 2005-ben születettek: 1. Szász Anna (Békéscsaba, edző: Lantosné Jámbor Nóra, Valach Dávid) 4630, 2. Bús Laura (Tótkomlós) 4385, 3. Gulyás Fanni (Békéscsaba) 2912, 4.    Temesvári Kata (Várfürdő) 2582, 5. Borombós Anna (Triton SE) 2157, 6. Veres Laura (Várfürdő) 1462. 2006-ban születettek: 1. Sipaki Csenge (Békéscsaba, edző: Lázár Olga, Valach Dávid) 5561, 2. Károlyi Zsófia (Békéscsaba) 4932, 3. Lipták Luca (Békéscsaba) 4362, 4. Tóth Bernadett (Várfürdő) 3903, 5. Abrudán Kitti (Várfürdő) 3633, 6. Uhrin Anna (Békéscsaba) 3605. 2007-ben születettek: 1. Cseresznyés Petra (Várfürdő, edző: Fodor Zoltán, Tóth Szilárd) 4401, 2. Gombos Fruzsina (Várfürdő) 3937, 3. Csendes Eszter (Békéscsaba9 3609, 4. Hrabovszki Lara (Békéscsaba) 3426, 5. Szamos Panna Eszter (Várfürdő) 3332, 6. Endrényi Lara (Békéscsaba) 2285. 2008-ban születettek: 1. Asztalos Antónia (Békéscsaba, edző: Hajdúné Tóth Gabriella, Lázár Olga) 3488, 2. Miszlai Fruzsina (Orosháza) 2840, 3. Matei Bryana (Várfürdő) 2722, 4. Veres Luca (Várfürdő) 2654, 5. Rozek Petra (Triton SE) 2526, 6. Balázs Noémi (Békéscsaba) 2392. 2009-ben és később születettek: 1. Petrovszki Rézi (Békéscsaba, edző: Hajdúné Tóth Gabriella, Lázár Olga, Zleovszki Alíz, Valach Dávid) 1874, 2. Petri Borbála (Várfürdő) 1780, 3. Bányai Nóra Lili (Triton SE) 1199, 4. Szabó Kata Zsófia (Triton SE) 1102, 5. Nagy-Benedek Izabell (Békéscsaba) 876, 6. Szilágyi Csenge (Békéscsaba) 795.

A képen a 2005-ben születettek díjátadása: a békéscsabai Szász Anna és Kovács Balázs a dobogó tetején

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.