Sporttörténelmet írtak a tarcsai kézilabdázók

A mindennapokban visszafogott Molnár Zoltán is elismerte, szenzációs az a teljesítmény, amit együttese, a Köröstarcsai KSK az idei NB II-es bajnokságban nyújtott. A délkeleti csoport újoncaként már a tavalyi negyedik helyet is kivételesen jó eredményként értékelhettük, de az idei ezüstérmet hozó menetelésről csak felsőfokokban lehet beszélni.

Pedig az addig kiválóan teljesítő kapusunk, Földesi Bertalan kevesebbet jött tavasszal, igaz az őt helyettesítő Kiss Norbert ugyancsak mindvégig kimagaslót nyújtott mondta Molnár Zoltán. Tavasszal az NB II-höz viszonyítva magas szinten kézilabdáztunk, egy támogatóval, egy község csapataként. Két éve játszunk együtt, mostanra érett meg a társaság. A sikerhez kellett a jó csapatkohézió, az összetartás, a fegyelem. Bánt ugyan a két Túrkeve elleni kisiklás, de nagy győzelmet arattunk Mezőtúron, ahol több tarcsai is játszik, itthon legyőztük a Kunszentmártont, a Kiskunfélegyházát. Mindenki dicsérhető, de a védekezésben ki kell emelni Szatmári Miklóst, aki nagy munkabírásával, középen jó teljesítményével tűnt ki és hatékonyan segítette a lerohanásos támadásokat.
A jövőt illetően az edző fontosnak tartotta megjegyezni, hogy maradjon földön a csapat. A következő bajnoki kiírásban a stabil bennmaradást célozzák meg, ami talán furcsának hathat, ám a nem túl bő keretből már egy-két meghatározó ember kiesése is nehézséget jelenthet. Már tudható, hogy Brezowski Péter távozik, akiben egy nagyon jó szellemű játékost ismertek meg.
Nagy kérdés, hogy az újak hogyan épülnek be a július végén kezdődő felkészülés során, mert ezt a védekezési módot nem sokan játsszák a mezőnyben mondta Molnár Zoltán, aki kiemelte Lipcsei Zoltán polgármester és Széplaki Zoltán klubelnök áldozatos munkáját, nélkülük nem lenne Köröstarcsán sport.

B. P.

Címlapon: A csapat, amely sporttörténelmet írt a településen. Fotó: Nagy Marcell

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.