Szakajtónyi érem a vívók vidékbajnokságáról

A hagyományoknak megfelelően Szolnokon rendezték meg a vívók vidékbajnokságát, melyen egészen kiváló Békés megyei eredmények születtek. A békéscsabai Alföld Vívó Akadémia (AVA) képviseletében Dékány Kinga a serdülő, Keszthelyi Zsombor az újonc, Krnács Tamás a törpici korosztályban (utóbbi veretlenül) nőtt a mezőny fölé, s szerzett aranyérmet, továbbá a serdülő fiú csapatuk (Keszthelyi Zsombor, Saeed Abu Jubere Arkan, Nagy Ádám) is magabiztos győzelmekkel menetelt és lett vidékbajnok.

– A törpici lányok között Oláh Lili ezúttal ezüstérmes lett, ahogy a gyerek fiúk mezőnyében Baracsi László is. Az AVA törpici fiú csapata (Krnács Tamás, Paronai Márk, Hergott Edvin, Pavló Ádám) ezüstérme azért is szép eredmény, mert két újoncot avattunk, akik a katolikus iskolai szakosztályunk versenyzői – számolt be az eredményekről Galli Zsolt vezetőedző.
A serdülő lány formáció (Dékány Kinga, Krnács Anna, Caracangiu Kitti) szoros mérkőzésen kapott ki az aranycsatában. Harmadik helyen zárt Paronai Márk a törpicik mezőnyében, valamint a Krnács Anna, Carcangiu Kitti, Lenkefi Sára alkotta újonc együttes. Saeed Abu Jubere Arkan a serdülők között jutott döntőbe, ahol 6. lett, Kremzer Amira a törpicik mezőnyében lett hetedik.
A közelmúltban az Alföld Vívó Egyesületből kiváló és önállóvá útra lépő Kondorosi Vívók Sportegyesület delegációja gazdag éremgyűjteménnyel tért haza. A gyerek korosztályban Tusjak Adrián, a törpiciben Kovács Emese nem talált legyőzőre és vidékbajnok lett a gyerek fiú (Tusjak Adrián, Vajgel Pál, Paulik Tamás), valamint a gyerek leány csapat (Bencsik Anna, Pakai Patrícia, Hricz Lilla) is. Tusjak az újoncoknál 3. Szépen szerepelt a KVSE I. újonc fiú együttese (Tusjak Adrián, Szarka Barnabás, Szabó Bence), amely a 2. helyen fejezte be a küzdelmeket, a 2-es számú egységük 4. Pusztai Péter csapatai közül a serdülő fiú formációt (Tusjak Adrián, Szabó Bence, Ancsin Zsolt, Gombkötő Gergő) is csak egy csapat előzte meg.
A KVSE pengeforgatói közül többen is bejutottak a legjobb nyolc közé, illetve zártak dobogóközelben.

Legjobb megyei eredmények. Fiúk. Serdülő: 5. Tusjak Adrián (KVSE), 6. Saeed Abu Jubere Arkan (AVA), 8. Szabó Bence (KVSE). Csapat: 1. AVA, 2. Kondorosi VSE. Újonc: 1. Keszthelyi Zsombor (AVA), 3. Tusjak Adrián, 6. Szarka Barnabás (KVSE). Csapat: 2. Kondorosi VSE I., 4. Kondorosi VSE II. Gyerek: 1. Tusjak Adrián, 7. Vajgel Pál (KVSE), 8. Paulik Tamás (KVSE). Csapat: 1. Kondorosi VSE. Törpici: 1. Krnács Tamás (AVA), 3. Paronai Márk (AVA), 6. Tusjak Dominik (KVSE), 7. Pusztai Olivér (KVSE). Csapat: 2. AVA.
Lányok. Serdülő:
1. Dékány Kinga (AVA). Csapat: 2. AVA. Újonc. Csapat: 3. AVA. Gyerek: 5. Bencsik Anna (KVSE), 7. Pakai Patrícia (KVSE). Csapat: 1. Kondorosi VSE. Törpici: 1. Kovács Emese (KVSE), 2. Oláh Lili (AVA), 7. Kremzer Amira (AVA).

B. P.

Címlapon: A kondorosi gyerek csapat a dobogó csúcsán

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.