Szakál András: két sárga, egy piros, négy meccs

Békésebb volt a hét vége a focipályákon a szokásosnál, ugyanis kevesebb ügy került az MLSZ Békés Megyei Igazgatóság Fegyelmi Bizottsága elé a hét végi megyei bajnoki mérkőzések után. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy nem akadtak komolyabb vétségek.

A magyarbánhegyesi Szakál Andrást két sárga után állították ki a Végegyháza–Magyarbánhegyesi TC (2–2) megye hármas mérkőzésen, a sportszerűtlen játékost négy bajnokin kénytelen mellőzni a csapata. A kaszaperi Györgyi Tamás háromszor nem játszhat, őt szintén a Déli csoportban lejátszott Tótkomlós II.–Kaszaper (3–1) találkozón pirosozták ki, mégpedig ütésért.
A Gádoroson kiállított gerendási Salka Róbert két bajnoki találkozón marad távol együttese mérkőzéseitől. A Kunágota TE-t a soron következő hazai mérkőzésén sportszövetségi ellenőr fogadására és eljárási költségeinek viselésére kötelezték (tavasszal már nem először!), emellett a megye kettes egyesület a színes kártyák miatt is bűnhődik, ötezer forintot kénytelen befizetni a megyei igazgatóság kasszájába.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.