Szakmai szemmel a megye I. osztályú forduló

A staféta rovat lényege, hogy minden megyei labdarúgó bajnoki forduló történéseiről elmondja a véleményét egy-egy csapat trénere, aki azután tovább adja a képzeletbeli váltóbotot valamelyik kollégája számára. Az I. osztályú rájátszás harmadik hetének műsorát Gyimesi András (Rákóczi Vasas SE) vette számba, aki Démusz Zsoltot (Gyulai TFC) kérte fel a folytatásra.

Gyimesi András

Kondorosi TE–Méhkeréki SE 1–3 (0–1)
A Kondoros a dobogóért, a Méhkerék a bajnoki címért harcol. Vélhetően a vendégek nem szeretnék az utolsó fordulókra halogatni a döntést, és a jelek szerint jó úton haladnak céljaik eléréséhez.
Rákóczi Vasas SE–Szarvasi FC 1–5 (1–1)
Az első félidő játéka alapján nem gondoltam volna, hogy önbizalmat adunk a szarvasi csapatnak. Ahhoz, hogy az elkövetkező időben sikeresek legyünk, ilyen gólokat nem ajándékozhatunk az ellenfeleinknek.
Körösladány MSK–Békéscsaba 1912 Előre II. 1–1 (0–1)
Egy igazán remek mérkőzést láthatott a közönség. A ladányiaknak a dobogós helyük megszilárdítása véget nagyon kellett volna a győzelem, azzal még a mostani ellenfelüket is üldözőbe vehették volna. A pontszerzés ellenére a csabaiaknak lassan minden mérkőzésüket hozniuk kell, hogy esélyük maradjon az első helyezésre.
Vésztői SE–Gyulai TFC 2–0 (2–0)
Zsiros György kollégám az eredmények alapján stabillá tette a sárréti alakulatot, a gyulaiak viszont ezúttal nem tudták tavaszi egyenletes formájukat nyújtani, ennek ellenére biztosra veszem, hogy elérik a hetedik helyezést. A stafétát Démusz Zsolt kollégámnak küldeném.
Jamina SE–Mezőhegyesi SE 3–1 (0–0)
Győzelmével a Jamina bejelentkezett a nyolcadik helyre, a hegyesiek továbbra sem tudtak idegenben eredményes stratégiát kidolgozni.
Szeghalmi FC–Dévaványai SE 3–0 (1–0)
Tavaszra a régi Szeghalmot látjuk a pályán, amely a jelenlegi lendülettel nem csak a kieső helyeket hagyhatja maga mögött. A ványaiak nyugodtan futballozhatnak és építhetik tovább a jövő évi csapatukat, ha az akarás és a lelkesedés társul egymással, akkor a legtöbb ellenfelüknek megnehezíthetik a dolgát.

A korábbi hetekben szerepet kapó szakvezetők
13. forduló: Pozsár Gábor (Jamina SE)
14. forduló: Brlázs Gábor (Békéscsaba 1912 Előre II.)
15. forduló: Pap Zsolt (Vésztői SE)
16. forduló: Zsombok Attila (Szeghalmi FC)
17. forduló: Dávid Zsolt (Rákóczi Vasas SE)
18. forduló: Rétes Pál (Szarvasi FC)
19. forduló: Janis János (Kondorosi TE)
20. forduló: Bíró Róbert (Méhkeréki SE)
21. forduló: Démusz Zsolt (Gyulai TFC)
22. forduló: Kovács Gyula (Dévaványai SE)
23. forduló: Ölei Dezső (Mezőhegyesi SE)
24. forduló: Fodor Sándor (Körösladány MSK)

Címlapon: A szeghalmiak az utóbbi hetekben szépen magukra találtak, ezúttal a Ványa legyőzése sem jelentett akadályt. Fotó: Erdős Csaba

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.