Szakmai szemmel a megye II. osztályú Déli csoport

A staféta rovat lényege, hogy minden megyei labdarúgó bajnoki forduló történéseiről elmondja a véleményét egy-egy csapat trénere, aki azután tovább adja a jelképes váltóbotot valamelyik kollégája számára. A második vonal Déli csoportjában Lantos Zoltán (Kevermes SE) gondolatait ismerhetjük meg, aki Multyán Lajost (Kunágotai TE) kérte fel a folytatásra.


Újkígyós FC–Csanádapácai EFC 1–3 (1–2)
Az Apáca kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt az egész tavaszi idény során, ezt igazolja a friss, rendkívül értékes idegenbeli eredményük is, amellyel megerősítették a pozíciójukat az érmes helyekért folyó külön versenyben. A kígyósiak lépéshátrányba kerültek, de ez még nem ledolgozhatatlan.
Gádoros SE–Tótkomlósi TC 4–1 (1–1)
Magabiztos gádorosi győzelem született, az eredmény legalább is ezt sejteti. A hazaiak hullámzó teljesítménye azonban arra utal, hogy nekik még sokat kell tenniük az éremszerzés érdekében.
Mezőkovácsházi TE–Kunágotai TE 4–1 (0–0)
Az eredmény papírforma. A bajnok az egész szezonban egyenletesen magas teljesítményt nyújtott, kevés pontot hullajtott el, kimagaslik a mezőnyből, azt kívánom számukra, hogy mérettessék meg magukat magasabb szinten is! A stafétát pedig Multyán Lajosnak küldöm Kunágotára.
Kevermes SE–Magyarbánhegyesi FC 4–5 (3–2)
Már a mérkőzés elején vezetést szerzett a Bánhegyes, amit a félidő végére megfordítottuk, így nyugodtan térhettünk pihenőre. A második félidő számunkra ismét rémálomszerűen kezdődött, szűk negyedórán belül kaptunk ismét három gólt, amire már csak egyszer tudtunk válaszolni. Sajnos el kell könyvelnünk azt, hogy az idei nem a mi bajnokságunk, bár azt bátran kijelenthetem, hogy az elmúlt évek legjobb képességű állománya van Kevermesen. Bízunk a jövő évi eredményesebb folytatásban! Nem mentség, de a meccshez hozzátartozik, hogy a mostani Bánhegyes már nem az őszi önmaga!
Lőkösháza KSK–Battonyai TK 3–3 (2–1)
Két hasonló képességű csapat feszült egymásnak, talán a döntetlen is ezt bizonyítja. A battonyaiak hátralévő dolgát bizonyára nem könnyíti meg az elkerülhető kettős kiállítás.
Kétegyházi SE–Csorvási SK 7–1 (5–1)
Az eredmény tudatában, ezen a mérkőzésen jelentős különbség lehetett a két csapat között. A fiatal játékosokból álló Kétegyháza szép jövő elé nézhet, amennyiben együtt marad, a vendégeknek pedig azt kívánom, hogy rendezzék soraikat, mert egy jó Csorvásra nagy szükség van a második vonalban.

A korábbi hetekben szerepet kapó szakvezetők:
24. forduló: Magyar István (Lőkösháza KSK)
25. forduló:
Szikora Pál (Csanádapácai EFC)
26. forduló:
Kormányos Antal (Gádoros SE)
27. forduló:
Fejes István (Magyarbánhegyesi FC)

Címlapon: A kunágotaiak és az apácaiak eltérő sikerrel zárták a hétvégét. Fotó: Páliné Edit