Szakmai szemmel a megye II. osztályú Északi csoport

A staféta rovat lényege, hogy minden megyei labdarúgó bajnoki forduló történéseiről elmondja a véleményét egy-egy csapat trénere, aki azután tovább adja a képzeletbeli váltóbotot egy kollégája számára. A II. osztály Északi csoportjában Barcsay Attilához (Dobozi SE) ért a sor, aki Dohányos Zoltánnak (Békéscsabai MÁV SE) ajánlotta a lehetőséget.

Barcsay Attila

Dobozi SE–Okány KSK 4–0 (0–0)
Nagyon jól esett, hogy sokan látogattak ki a forduló rangadójára. Hál Istennek a nagy meleg nem nyomta rá a bélyegét a mérkőzésre, így végig nagy iramú csata zajlott a pályán. Az első félidőben csak helyzetekig és kapufáig jutottunk, miközben a vendégek előtt is adódott egy-két lehetőség. A második játékrészben sem adták alább a csapatok ugyan olyan elánnal estünk egymásnak. A páros kiállítás sem minket zavart meg inkább, a Pojendán Csabáé – ami szerintem túlzás volt egy kicsit – meg főleg nem, mivel ettől kezdve indult be a gépezet, és az utolsó húsz percben négy szépségdíjas góllal sokkoltuk a vendégeket. Teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.
Gyomaendrődi FC–Mezőberényi LE 0–7 (0–2)
A múlt héten saját bőrünk érezhettük, hogy a Berény mennyire jó csapat. Gyomaendrődön hét gólt lőni figyelemreméltó teljesítmény, de szerintem ekkora különbség azért nincs a két fél között.
Csabacsűdi GYLSE–Békésszentandrási HMSE 0–1 (0–0)
A hazaiak tavasszal bizonyítják, hogy minden csapat ellen győzelmi eséllyel lépnek pályára. A Szentandrás hozzánk hasonlóan, csak a hajrában tudta bevinni a győztes találatot.
Sarkadkeresztúri SE–Bucsa SE 1–0 (1–0)
A rutinosabb keresztúriak úgy tűnik nehezen hozták a kötelező győzelmet. A bucsaiak nem tudták megismételni a múlt heti bravúros pontszerzést egy jobb csapat ellen.
Sarkadi KLE–Békési FC 0–1 (0–0)
A Békés a rájátszásra egy kicsit összeszedte magát és gyűjtögeti a pontokat. A hazaiak ismét bizonyították, hogy Gurzó Sanyi stabilabbá varázsolta a csapatot, de a szerencse most elpártolt mellőlük.
Atletico Békéscsaba–Békéscsabai MÁV SE 0–1 (a 3. percben félbeszakadt)
Mint ahogy a másik két mérkőzésen, itt is egy gól született, de az egész gyors véget ért, amire nehéz lenne bármit is mondani. Sajnálom „Dohi” barátomat, hogy nem sikerült a felsőházba jutniuk, a stafétát neki küldeném a Csányi utcába.

A korábbi hetekben szerepet kapó szakvezetők
13. forduló: Kocsis Zoltán (Okány KSK)
14. forduló: Barcsay Attila (Dobozi SE)
15. forduló: Dohányos Zoltán (Békéscsabai MÁV SE)
16. forduló: Cserháti István (Sarkadkeresztúri SE)
17. forduló: Szarvas János (Békési FC)
18. forduló: Gál András (Mezőberényi LE)
19. forduló: Sonkoly Lajos (Csabacsűdi GYLSE)
20. forduló: Kocsis Zsolt (Gyomaendrődi FC)
21. forduló: Bujdosó Attila (Bucsa SE)
22. forduló: Bozó Tibor (Atletico Békéscsaba)
23. forduló: Varga László (Békésszentandrási HMSE)
24. forduló: Gurzó Sándor (Sarkadi KLE)
25. forduló: Kocsis Zoltán (Okány KSK)

Címlapon: Az őszi csabai városi rangadón még volt kivel pótolni a sérült játékost az Atleticonál. Fotó: Mihály András

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.