Szeghalmon a fiatalokban a jövő

Hosszú évekig elképzelhetetlen volt az NB II-es női kézilabda-bajnokság a Szeghalmi Női KC nélkül, mígnem 2018 tavaszán a csapat búcsúzott az osztályból. Nem estek kétségbe a klub háza táján, hiszen már akkor is egy feltörekvő generáció nevelésén fáradoztak, amely tavaly visszaküzdötte magát az NB-s osztályba.


A keret roppant fiatal, a játékosok többsége 15-16 éves, de a klub elöljárói úgy vélekedtek, hasznos lehet, ha a felnőtt mezőnyben is meccsrutint szereznek. A sárréti csapat végül 6 pontot gyűjtött össze az ősz folyamán és ezzel a 11. kieső helyen áll, de ezt az eredményt nem tekintik tragédiának.
– Utánpótlás csapattal vágtunk neki az NB II-es bajnokságnak, fő motivációt a meccsrutin megszerzése jelentette – erősítette meg Zsadányi Sándor a klub szakmai vezetője. – Különösebb célt nem határoztunk meg, csak azt, hogy lehetőleg tartsa meg NB II-es tagságát a csapat. Lehetőségünk lett volna az Észak-keleti csoportban is indulni, de a mezőny erőssége miatt szakmailag logikusabbnak tűnt a Dél-keleti csoportban való részvétel. Látjuk, hogy a bennmaradást nem lesz egyszerű elérni. A lányoknak hetente három fronton kell helytállniuk, a serdülő első, az ifjúsági másodosztályban és az NB II-es felnőtt bajnokságban. Emiatt az utóbbi sorozatban hektikus volt a csapat teljesítménye, sajnos ehhez az igénybevételhez bizony kevés a húsz fős keretlétszám.

Zsadányi Sándor elmondta, hogy jól kezdték a bajnokságot, a vereség ellenére a Csorvás ellen is megállták a helyüket, majd a Gyomaendrődöt és a Mezőtúrt is sikerült felülmúlniuk.
– A Deszkkel és a Bácsalmással nem voltunk egy súlycsoportban, pedig mindkét csapat gyengébb nálunk.
Zsadányi megjegyezte, tartják magukat a korábban kijelölt koncepcióhoz, abba pedig nem fér bele, hogy idősebb játékost igazoljanak, de egyébként sem terveznek változtatást a játékoskeretben.
– Bízom a fiatalokban, hogy ki tudják harcolni a bennmaradást – mondta Zsadányi Sándor. – Az ifik között a második, a serdülők között a harmadik helyen állunk, ami nagyon dicséretes. Az viszont elszomorít, hogy két játékosunkat, Szijjártó Inezt és Hegedűs Anitát az egyik korosztályos mérkőzésen tíz perc alatt elveszítettük, mindketten súlyos sérülést szenvedtek.
Mivel a korosztályos mérkőzések elegendő felkészülést jelentenek a fiataloknak, így az NB II-es pontvadászat rajtja előtt külön tesztmérkőzést nem szerveznek számukra.

B. P.

Címlapon: A novemberi találkozón Tóth Janka veszi célba a vásárhelyiek kapuját. Fotó: Blaskovics Tibor