Szerdán a legjobb 16 közé kerülhet a BRSE

A CEV Kupában az első mérkőzésen aratott remek győzelem ellenére sem mehet biztosra a magyar bajnok Linamar-Békéscsabai RSE női röplabdacsapata, hiszen szerb ellenfelük, a Jedinstvo Stara Pazova kiváló erőkből áll. Déli szomszédunk reprezentánsának erejét jelzi: a szerb gárda évről évre kimagasló eredményre képes európai szinten jegyzett játékot bemutatni. Biztosra vehetjük, hogy a hátránnyal érkező vendégek mindent egy lapra feltéve fogják rohamozni a hazai állásokat, nem jönnek feltett kézzel a csabai katlanba.

A magyar bajnoknak a múlt héten játszott négy mérkőzéséből mindenképpen a cseh Olomouc ellen mutatott összeszedett, pontos, és dinamikus támadójátékkal megtámogatott formáját kell a harctérre vinnie a továbbjutás reményében. A hazai szimpatizánsok és a szakvezetés természetesen örülne, ha az első két szett megnyerésével már biztosíthatná helyét a legjobb 16 között a BRSE, hiszen ennyi mindenképpen kell a továbbjutáshoz. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy Szasa Nedeljkovics csapata, nem szettekben, hanem a végső diadalban gondolkodik, és szerda este 18 órakor egy taktikus, és erőtől duzzadó offenzívát fog indítani a szerb állások ellen.
Tálas Zsuzsanna így gondolkodik a találkozó előtt egy nappal: – A rengeteg mérkőzés ellenére éppen elég idő eltelt, hogy fel tudjunk készülni a szerdai összecsapásra. A kulcs a mentális állapot lesz. Meg van az esélyünk, bejutni a legjobb 16 közé, ezt ki kell használnunk és nem szabad, hogy megbénítson bennünket. Nem téveszt meg az sem, hogy az első mérkőzés sokak által váratlan siker volt, tisztában vagyunk vele, hogy a szerb listavezető az utolsó pillanatig küzdeni fog.
A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.