Szett vesztés nélkül szeretnék lehozni

A pénteki győzelem után a BRSE felnőtt női röplabdacsapata nem tért haza Békéscsabára, hanem Jászberényben töltötte az éjszakát, majd szombat délelőtt indult tovább Szombathelyre, ahol vasárnap 16 órától a Haladás ellen lép pályára. A cél természetesen a győzelem – lehetőség szerint szett vesztés nélkül.

A két csapat október 3-án egy előrehozott találkozón már összecsapott Szombathelyen, akkor a BRSE 3:1 arányban diadalmaskodott. Az előzetesen kötelezőnek kikiáltott győzelmek, sokszor a legnehezebbek, így hiába sereghajtó a Vas megyei csapat a címvédő ugyanazon alapossággal készül fel, mintha rangadót játszana. A cél nem lehet más: pályára kell vinni a két együttes közötti tudáskülönbséget és begyűjteni a 3 pontot.
– Ismét olyan mérkőzés előtt állunk, amelyen mi vagyunk a toronymagas esélyesek. Egyértelmű célunk, hogy vesztes szett nélkül hozzuk le a vasárnapi találkozót, azonban az is fontos szempont, hogy mindenkinek játéklehetőséget biztosíthassak. Hiszek a játékosaimban, tudom, hogy mindegyikük képes hozzátenni csapatunk sikeréhez – mondta a találkozó kapcsán Kormos Mihály szakmai igazgató.

Címlapon: Nikoleta Perovics pontjaira ezúttal is nagy szükség lesz. Fotó: Nagy Jácint

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.