Szombaton újra hazai közönség előtt a BRSE

Az eredeti sorsolás szerint öt nappal ezelőtt Jászberénybe kellett volna látogatnia egy bajnoki erejéig a Linamar-Békéscsabai RSE felnőtt női röplabdacsapatának. Ám a napokban lezajlott erőltetett menet miatt azt a mérkőzést elhalasztották, nem úgy a szombaton esedékes Újpest ellenit.

A nemzetközi elkötelezettség miatt eddig szerény, egyetlen találkozót vívott az idei bajnokságban átszervezett pontvadászat során a békéscsabai egylet. A kétcsoportos eseménysor A csoportjában még szeptember 14-én legyőzték a Gödöllő alakulatát, majd következtek a BL és Közép-európai Liga-találkozók. Szombaton azonban ismét hazai bajnoki erőpróba vár a lányokra, akik hazai környezetben, szombaton, 17 órától fogadják az eddig három mérkőzésből hármat, szettveszteség nélkül megnyerő ÚTE csapatát.
A csabaiaknál olasz, a fővárosi lila-fehéreknél egy ideje argentin szakvezető, Horacio Nestor Bastit ül a kispadon, aki nem mellesleg majd fél évtizeden át irányította nemzeti csapatát is. S ha már Dél-Amerika, a mester hozott magával néhány remek játékost is, mint a két argentin válogatottat, Camila Hiruela és Priscilla Bosio, valamint a brazil Milca da Silvát. További külföldiek erősítik a fővárosiak sorát, mint a bolgár center, Veronica Bezsandolszka, de magyar válogatottak is szép számmal alkotják a csapatot, így Bleicher Réka, Kötél Dóra, valamint a rutinos Dégi Viktória, vagy a békéscsabai nevelésű Czina Kata és Nagy Viktória.
Persze tekintélyes a névsor a nyáron alaposan kicserélődött békéscsabai oldalon is, hiszen egyre magabiztosabb az edzéseken a két legutóbb érkezett játékos, Lucia Fresco, és Ksenija Ivanovics. Sokat jelent, hogy a válogatott liberó, Molcsányi Rita is felgyógyult. Az viszont még kérdéses, hogy csatasorba állítja-e Alberto Salomoni edző a héten leigazolt Nagy Esztert, aki korábban az Egyesült Államokban, majd a német élvonalban töltötte.
Egy biztos, mindkét csapat feni a fogát a másikra, hiszen a csoport – úgy tűnik – két legjobbjának párharcára kerül sor Csizmarik József, Bodrogi László páros bíráskodása mellett.

Címlapképünkön: mosolyogva várja a Békéscsabai RSE szombati ellenfelét, az Újpest gárdáját

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.